Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 1. szám - Sz. KOVÁCS ÉVA: Néhány gondolat az egykori állambiztonság működéséről

S Kovács Eva állományról érdemes néhány szót szólni, már csak azért is, mivel jelentős szerepet játszottak a kémelhárító, illetve a hírszerző munkában. Hogy is kell ezt elképzelni? A titkos állományú tisztek hivatásos állambiztonsági tisztek voltak, akik fedőfoglalkozásuk mellett láttak el bizonyos állambiztonsági feladatokat, pl. szállodaigazgatóként dolgoztak a kémelhárításnak, vagy pl. a külföldi kereskedelmi kirendeltségeken, követségeken láttak el hírszerzési feladatokat. Az operatív erők közötti kapcsolattartásnak két módja volt, a személyes, illetve a személytelen. A személyes kapcsolattartás sok magyarázatot nem igényel, ellenben érdemes néhány szót szólni a találkozási helyszínekről, amelyek lehettek egyrészt nyilvánosak (pl. presszó, múzeum, állomások stb.), másrészt titkosak (K- és T-lakások).

2

1 A K- és T-lakás gyűjtőfogalom, ami magában foglalta a BM állambiztonsági szervei konspirált villáit, lakásait, állandó figyelő- és tartózkodási helyeit; valamint találkozási helyeit. Fontos kiemelni, hogy ezek nem mind lakóingatlanok, így a lakás elnevezés is megtévesztő. Ezekben a titkos objektumokban szervezték be, képezték ki, látták el feladattal és számoltatták be az ügynököket, SZT-tiszteket; hajtottak végre kompromittálási akciókat; s végeztek el egyéb speciális feladatokat, de itt helyezték el az operatív állományt és technikát is ellenséges személyek és objektumok megfigyelése céljából. Az egykori állambiztonsági szervek ezekkel az objektumokkal kapcsolatos feladatokat parancsok, utasítások alapján szabályozták, az objektumokról pedig pontos központi nyilvántartást vezettek. Viszont az ügynökkel — amire már a fentiekben is utaltunk — nemcsak személyesen, hanem más úton is lehetett kapcsolatot tartani, az ún. személyi- vagy tárgyi postaláda

2

2 útján. Ezek a személytelen összeköttetés legfontosabb formái voltak. A személyi postaláda olyan hálózati személyt takart, aki az ügynök és az operatív tiszt között a jelentéseket, utasításokat továbbította úgy, hogy ezek tartalmát nem ismerte. Ezzel szemen a tárgyi postaláda jelentések, utasítások, eszközök elhelyezésére alkalmas rejtekhely (szemetes, faodú stb.) volt, amin keresztül az ügynök és az operatív tiszt személyes találkozó nélkül is kapcsolatot tarthatott. A fentiekben elmondottakból jól látszik, hog}' Magyarországon miért nem lehet megnyugtatóan rendezni az ügynökkérdést, hiszen amíg a törvényi szabályozás több kritériumhoz köti azt, hogy valakit ügynöknek lehessen minősíteni, addig mindig is lesznek de facto és de jure ügynökök. Tehát az állambiztonság akciói során nemcsak személyeket használt fel, hanem a korábban említetteken túl egyéb speciális eszközöket és módszereket

2

3 is. Ide kell sorolnunk pl. a speciális vegyvizsgálatokat, különböző nyomdatechnikai eljárásokat, a rejtjelezést, a rádióelhárítást, az ún. K-ellenőrzést, vagyis postai küldemények titkos ellenőrzését,

2

4 valamint különböző adatbázisok felhasználást stb. Ennél azonban sokkal érdekesebbek a speciális technikai módszerek, ún. rendszabályok, melyek használatakor kötelező volt a fedőjelzés, s ezek természetesen a levéltári forrásokban is így jelennek meg. Tehát egy adott akció körülményeinek megértéséhez mindenképpen szükséges ezeknek a fedőjelzéseknek a feloldása, ezek pedig a következők: 3/a rendszabály /belföldi telefonbeszélgetések titkos lehallgatása /; I-3/a rendszabály /nemzetközi telefonbeszélgetések titkos lehallgatása/; 3/e rendszabály / titkos szobalehallgatás/; 3/z rendszabály /különböző zárfeltörési technikák/; 3/f rend2

1 ÁBTL 4.1. A-3086. MUZSLAI-SZÉLPÁL, 1957. 2

2 ÁBTL 4.1. A-300/3a. MÉSZÁROS, 1971. 2

3 ÁBTL 4.1. A-3016/56 PETÁK, 1969. 2

4 ÁBTL 4.1. A-3052/a. HIDEGKÚTI, 1958. 8