Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 1. szám - MÉRLEG - MAJTÉNYI GYÖRGY: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban (LLSKA MÁRTON)

Mérleg ugyanide téri vissza vendégként 30 évvel később, és felfedezi a gyerekkori foltos díványt. A visszaemlékezésben megjelenő emberek, a bútorok és a mulatság koreográfiája a két világ közötd kontinuitás sok-sok elemét hordozza: a régi nóták, étkek, berendezési tárgyak az új világban is megjelennek. A történetíró a csákberényi kis történettel keretezi a nagy történetet. A nagy történet első fejezete az elit fogyasztási szokásait járja körül (ehhez más megközelítésben tér vissza a kötet 5. fejezete), külön rész szól a szocialista pártvezetők vadászati szokásairól, és a foci, illetve a munkáskáderek rendszert legitimáló szerepéről. A tematikus egységeket nem a kronológia vagy a helyek kötik össze. Majtényi írói ars poeticaja — „Az ember úgy olvas, ahogy ír, és ez fordítva is igaz." (221.) — kapcsán sejteti, hogy szándékos szerkesztési gyakorlatról van szó. A könyv - célkitűzése szerint — az 1945 előtti uralmi elit hagyományainak és szokásainak továbbélését, a régi és új közötti eltéréseket és azonosságokat vizsgálja. A hangsúlyt Majtényi az utóbbira helyezi, hisz a különbözőségek kézenfekvőbbek. Tekintve a szerző által megmozgatott hatalmas és nagyon sokszínű forrásbázist, a választott fonál jónak bizonyult: a képek és szövegek jól kiegészítik egymást, a történetekből eltűnő majd újra megjelenő karakterek izgalmassá, az elbeszélés módja színessé teszi a könyvet. A hagyományok, társadalmi gyakorlatok továbbélése, a folyamatosság több viszonyrendszerben is vizsgálható. Egyfelől az 1945 előtti és az azt követő világ összehasonlításában, másfelől a Rákosi- és a Kádár-érára fókuszálva, harmadrészt a szocialista évtizedek és a rendszerváltás utáni évtizedek elitjének szokásaira figyelve. A kommunista elit életformája nem különbözött gyökeresen a Horthy-kor elitjének életmódjától. Egyre több elhagyott, vagy az ÁVH údevélakciójának keretében megszerzett (értsd: zsarolással elvett) budai villába költözött magas rangú kommunista vezető. Érdekes ebből a szempontból a funkcionáriusok nagycsaládjának páterfamiliasakérit is emlegetet Rákosi példája, aki hatalma első éveiben még a zuglói Szabó József utcában lakott, majd 1949-ben felköltözött a Szabadság-hegyre. Ugyanitt landolt — mások mellett — Révai József is, az elit egy másik csoportjának célpontja pedig a II. kerület villanegyede volt: mint közismert, a pasaréti Orsó utcában kapott házat Nagy Imre is. Péter Gábor úgy válogatott a szakácsjelöltek között, mint egy bogaras arisztokrata, Szakasits Árpád leányfalui házának szobáit pedig főúri mintára eltérő színekkel festették ki. A pártállam vezetőinek közüzemi díjait, lakbérét, sőt otthoni élelmiszerszükségletét is a költségvetés állta, állami raktárakból válogathattak maguknak antik bútorokat. A '60-as, '70-es évek pártelitje is elfogadta az állam segítő kezét, az ekkori vezetők támogatást vag}

7 kedvezményest lakásvásárlási kölcsönt kaptak, ahol a megvásárlandó lakás árát a tulajdonos, szintén baráti helyi tanács állapította meg. Ha pedig az újdonsült elégededen volt a ház beosztásával, állapotával, az állam az átalakítás költségeit is gyakran állta, mint ahogyan történet ez például az Apró család Szemlőhegyi úti villája esetében 1979-ben. (Vannak azért kivételek is, Aczél György haláláig egy XIII. kerületi lakásban élt.) Az úri allűrök és a közpénzek kreatív kezelése a korszakok közötti folytonosság jelét mutatja, és hasonló figyelhető meg az elit elkülönülése terén is. A politikai elit az 1945 előtti évtizedekhez hasonlóan zárt, privilégiumok tömegével ellátott réteg. Ide tartozik a személygépkocsi és a balatoni párt- és kormányüdülő használata, illetve az ún. „4 K": a külföldi utazás, a közigazgatási telefonvonal (a K-vonal), a Kútvölgyi-kórház exkluzív használata, és a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában biztosított sírhely. A munkások és parasztok államában egyenlőség van, de vannak egyenlőbbek. Akik megismerték, megőrizték, gyakorolták és továbbadták a megelőző kor elitjének életformáját, akiknek „kinyílt a kapu, és feltárult előttük a kastély minden titka. A hatalmat jelképező időben és térben megláttak egy olyan világot, amely örvényként vonzotta őket." (217.) 86