Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 1. szám - MÉRLEG - KOVÁCS TAMÁS: K. FARKAS KLAUDIA: Jogok nélkül. A zsidó lét Magyarországon, 1920-1944.

Mérleg igazoló eljárás után. A törvény kapcsán kevés szó szokott esni arról, hogy a II. zsidótörvény már tartalmazott klauzulákat arra nézvést is, hogy mely magyar zsidó tekinthető egyáltalán magyar állampolgárnak. A fenti súlyos kérdéseket a szerző hosszú oldalakon keresztül, részletesen tárgyalja. Ha eleddig bárkinek is lett volna csöppnyi ,,hite" a kormánypárt jóindulatában, akkor azt maguk a puszta idézetek lövik rommá. A liberálisok és a baloldaliak újfent a törvény ellen foglaltak állást, míg a kisgazdák nem hoztak központi döntést a törvény megszavazásáról, azt az egyes képviselők lelkiismeretére bízták. Az országgyűlési viták logikája, az elhangzott beszédek stílusa és hangneme alulmúlta az I zsidótörvény vitáján tapasztaltat. S mit tehetett mindezzel szemben a magyarországi — amúgy megosztott és messze nem egységes — zsidó közösség? Tulajdonképpen semmit... Bár tartottak néhány tiltakozó gyűlést, de az messze nem befolyásolta a magyar pártok véleményét és a szavazást. A szerző csak lábjegyzetekben ír példákat arra, hogy a II. zsidótörvény mennyire betarthatatlan és egyben káros volt az országra. A szellemi harakirit, amit az országgyűlés 1938— 1939-ben elkövetett, nehezen viselte el Magyarország, különösen a háborús években. Ha ugyanis például betartják a zsidótörvényeket, akkor egyes vidékeken egyszerűen nem maradt volna orvos, így maga a M. Kir. Belügyminisztérium szegte meg nem egy esetben a II. zsidótörvényt. .. A szerző nem kerüli meg a három nagy keresztény felekezet egy-egy reprezentánsán (Ravasz László, Serédi Jusztinián, Raffay Sándor) keresztül bemutatni az egyházi vezetők véleményét sem. Természetesen a szerző többször utal rá, hogy egy-egy egyházi vezető véleménye nem feltétlen egyezett a saját egyházán belül meglévő többségi véleménnyel. Bár ez inkább egy tematikus, mintsem kronologikus fejezet, de érdemes lett volna elgondolkodni azon, hogy az egyes zsidótörvények vitájának ismertetésekor tárgyalja a szerző az egyházak álláspontját, egy külön alfejezetben. A téma kényes, de K. Farkas Claudia nem érzelmi alapú „szóbeszédekre", hanem levéltári forrásokon alapuló kutatásokra alapozva fejti ki álláspontját. Tény, hogy az egyházi vezetők támogatták, megszavazták az I zsidótörvényt. Véleményük és — Ravasz esetében a szavazat is — azonban megváltozott a II. zsidótörvény kapcsán. Ennek oka azonban alapvetően abban keresendő, hogy az egyházi vezetők, különösen Raffay, nem láttak biztosítékot arra, hogy meg tudják védeni azokat a híveiket, akik az izraelita vallást elhagyva lettek valamely keresztény felekezet tagjává. A három, inkább esettanulmánynak mondható alfejezet is újabb példa és egyben felelet arra, hogy van még mit kutatni a magyar holokauszt történetében. Ilyen nem kibeszélt és megvitatott kérdés a keresztény egyházak magatartása a zsidótörvények vitájában. Érvrendszerük, az egyházi vezetőket ért hatások még kutatandóak, hisz Serédi azzal védekezett még a nuncius előtt is, hogy külső, társadalmi kényszert érzett a II. zsidótörvény megszavazására („kisebbik rossz"). Az utolsó fejezet a Versenyfutás a %sidó veszedelemmel című, inkább egyfajta ki- és áttekintést ad alfejezetein keresztül egy-egy megkerülhetetlen témáról vagy éppen a később elfogadott zsidótörvényekről. Megkerülhetetlen, hogy elemezzük a németeknek a magyar belpolitikai életre — s így a magyar zsidópolitikára - gyakorolt hatását (A németek szerepe), de erről a fejezetről is azt gondolom, hogy szerencsés lett volna inkább a viták kapcsán röviden elmesélni, hogy a németek éppen milyen indok alapján és pontosan milyen zsidópolitikát vártak volna el Magyarországtól. „őrségváltás" eredményei alfejezet kapcsán is inkább hiányérzete támad az olvasónak, és néhány korábbi fejezetekben csak lábjegyzetként közölt példa ide való áthelyezése és a főszövegben történt közlése plasztikusabbá tette volna a képet. Bevallom, azt sem értem, hogy az alfejezet címében miért nem az eredmény szó került idézőjelbe...? Eredmény az, ha elüldö84