Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 4. szám - TUDOMÁNY ÉS KÖZMŰVELŐDÉS - FÜLÖP TAMÁS: „TANTAE MOLIS ERAT...” Rövid helyzetjelentés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár uniós pályázatáról

TUDOMÁNY ÉS KÖZMŰVELŐDÉS FÜLÖP TAMÁS „TANTAE MOLIS ERAT..." Rövid helyzetjelentés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár uniós pályázatáról 2011. szeptember 12. óta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár kutatótermének bejáratánál szabványméretű tábla hirdeti: az intézmény fenntartója, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat az Európai Unió és a Magyar Állam által 9 675 176 Ft támogatásban részesült a „Nyitott levéltár— velünk élö múlt" című pályázat révén. A projekt címe tanórán kívüli történelmi programsorozatot rejt, általános- és középiskolás tanulók számára. Vergiliusnak a feladatok nagyságára, a megtett és a még hátralévő út fáradságaira utaló címadó sorai csupán érzékeltetni, megidézni tudják azt a munkát, amelyet levéltárunk az elmúlt közel másfél esztendőben végzett, s az elkövetkező évben tenni fog sikeres Uniós pályázata, reményeink szerint eredményes megvalósítása érdekében. S bár a feladat egy ilyen pályázatot még nem készítő, kis létszámú vidéki levéltár számára valóban héraklészi — olyan, amelyre felkészülni nem, csupán folyamatosan késznek lenni lehet —, annak megvalósítása természetesen nem leheteden, és talán nem eleve reménytelen vállalkozás. Sőt, sok szempontból esély. Önmagunk számára is be kell ismerni: jóllehet a jelen adottságok és körülmények között egy megyei levéltár számára valóban már-már eposzi hőstettnek számít egy ilyen — több ezer oldalra rúgó — uniós pályázati anyag összeállítása, majd győzelem esetén alapfeladataink mellett az egyéves — több száz gyermek érdeklődését felkelteni igyekvő program megvalósítása, mégsem hagyhatók figyelmen kívül azok a lehetőségek, amelyek a pályázat révén nyíltak meg előttünk. S ugyan a program még tart, és az időbeli közelség sem segíti a távolságtartó elemzést, intézményünk az ország egyetlen önkormányzati, nem önállóan gazdálkodó levéltáraként nyerte el ezt a támogatást, így — ismerve a levéltárügy helyzetét — talán nem hiábavaló, ha összefoglaljuk és közreadjuk olykor hektikusan változó élményeinket, és folyamatosan bővülő tapasztalatainkat a szakmai közvélemény számára is. Áthidalandó azon buktatókat, amelyek a közreadó helyzetéből erednek, fordulatokban gazdag pályázatunk bemutatására a kötött, tényszerű adatközlés helyett — a történet jellegéből eredően - jobbnak ítéltem a könnyedebb, epikai stílus alkalmazását. 2010. január végén, amikor megjelent a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján a TÁMOP 3.2.11/10/1. számú „Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidós tevékenységeinek támogatása" című pályázati kiírás, több magyarországi levéltár is arra az elhatározásra jutott, megpróbálkozik a pályázat benyújtásával, hiszen a magyar levéltárak számára most először — köszönhetően a szakmai szervezetek vezetői és a minisztérium levéltári osztálya közbenjárásának — végre esély nyílt arra, hogy programjaik, középtávú fejlesztéseik megvalósításához uniós forrásokat is bevonjanak. Csábítónak tűnt a kiírásban szereplő, iskoláskorú gyermekek számára tartandó, tanórán kívüli (levéltári) foglalkozások terve, hiszen ekkor már a levéltáros szakma jelentős része magáévá tette a nyitott, „szolgáltató" levéltár koncepcióját, amelybe a jövő levéltár-használóinak szóló, helytörténeti tudományos-ismeretterjesztő és közművelődési programok könnyedén beilleszthetőnek tűntek. Természetesen tisztában voltunk azzal, s a magyar levéltárügyben sem egységes annak megítélése, hogy döntően a közigazgatáshoz és a tudományos/feldolgozó munkához köthető alapfeladataink mellett milyen részt lehet és szabad felvállalni a közművelődés, a tudományos ismeretterjesztés terén. De azt is látni kell, hogy a finanszírozási nehézségekkel küzdő levéltárügy számára elengedheteden a külső források bevonása, amelyre tudjuk, igen csekély lehetőségek vannak. Abba - úgy gondolom — egyet lehet érteni, hogy a 21. századi levéltárral szemben a társadalomnak, a felhasználóknak és a mindenkori fenntartónak lényegesen nagyobb és komplexebb elvárásai vannak, mint a levéltáros szakma klasszikus értelmezése szerintinek. És bár járadan úton, olykor határmezsgyékre lépve, kényszerűségből?), kalandvágyból(?), de elindultunk. 71