Levéltári Szemle, 61. (2011)
Levéltári Szemle, 61 (2011) 3. szám - MŰHELYMUNKÁK - FÜLÖP TAMÁS: „a köteles takarékossággal egyáltalán össze nem egyeztethető eljárás" — az alispáni lakás bebútorozása 1887-ben
Fülöp Tamás Pál-Antal Sándor, a Marosvásárhelyi Állami Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa „Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején" címmel szeptember 15-én tartotta székfoglaló beszédét a Magyar Tudományos Akadémián. A karcfalvi-madarasi gyökerű, csíki kötődésű történész ma is Marosvásárhelyen él és dolgozik, a székelység történetéről szóló hiánypódó munkái egymás után látnak napvilágot. Raktárbővítés Győrött Győr Megyei Jogú Város Levéltára idén október hónap folyamán 940 imf új raktár kapacitással bővült. A két új raktárt több kisebb helyiség összenyitásával alakították ki, és gördülő állványokat építettek be. A közel öt millió forintos fejlesztésre a fenntartó Győr Város Önkormányzata jóvoltából került sor. Nyitott levéltár - velünk élő múlt A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár „Nyitott levéltár — velünk élő múlt" elnevezésű történelmi programsorozatot indított, melyre közel tíz millió forint európai uniós támogatást nyert a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatására kiírt pályázatban. A gyulai céhmesterek utódai címmel jelent meg interjúkötet Beszferczey Judit tollából. Az újságíró tíz iparost mutat be, valamennyiük neve fogalom a városban. A könyvhöz dr. Erdész Adám írt előszót. A megyei levéltár igazgatója kiemelte, a tisztes ipar Gyulán mindig megbecsülésnek örvendett. A legjelesebb iparosok a település arculatának formálói voltak: alakították a városképet kezük munkájával, ugyanakkor a város polgáraiként részt vettek a helyi politikát érintő fontos döntésekben. A legkiválóbbak korán és tudatosan vállalták ezt a kettős szerepet. 64