Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 3. szám - MŰHELYMUNKÁK - FÜLÖP TAMÁS: „a köteles takarékossággal egyáltalán össze nem egyeztethető eljárás" — az alispáni lakás bebútorozása 1887-ben

Fülöp Tamás A minisztérium számvevősége a számlák alapján az 1552 forint 03 krajcárnyi kiadás „számtétileg helyesnek találtatott ugyan", ám éles kritikával illette nemcsak a túlköltekezést, hanem a fényűző használati tárgyak beszerzését is. „minthogy azonban e%en kiadás [...] az engedélyezett 1400frtot jóval meghaladja, és e^en túlköltekezés mellőzhetetlen volta annál kevésbé tekinthető beigazoltnak, mert nemcsak felesleges, hanem fényűzési cikkek is szereltettek be, azpn körülmény indokából, midőn a nélkülözhető közlemények visszaküldése mellett, kijelentem, hogy [...] a bizottsági közgyűlésben [...] hozott határozatra nézye, mely szerint a felszerelés teljessége indokából mutatkozó 152 frt 03 krnyi túllúadásnak a házfelszerelési alapból leendő kifizetése mondatott ki, ezúttal kivételesen nem támasztok nehézséget." — szólt a minisztériumi válasz.

1

8 Ám az ügyben eljáró államtitkár nem hagyta szó nélkül a történteket: „egyszersmind nem hagyhatom megjegyzés nélkül, a szóban lévő felszerelések körül követett, a köteles takarékossággal egyáltalán össze nem egyeztethetőfentebbi eljárást, és azpn várakozásomat fejezem ki, hogy jövőben a mesye közönsége saját jól felfogott érdekében is kötelességének fogja ismerni, több gondot fordítani arra, miszerint kiadásaiban mindenkor a szigorú takarékosság jusson érvényre. ",

1

9 A dörgedelmes levél egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy a számadásban szereplő egyes tételek a mellékelt leltári jegyzékbe — valamilyen oknál fogva — nem kerültek felvételre, azaz nem vették a törvényhatóság tulajdonába. Feltételezzük, hogy csupán a véletlen, a nehezen nyilvántartható sok tárgy, vagy az állományba vételért felelős tisztviselő figyelmetlenségének számlájára írható, hogy a beszerzett használati tárgyak közül több is kimaradt a vármegyei leltárból. A minisztérium által kifogásolt leltári hiányosság pótlására, vagyis a két ételfelhordó tálca, a forraló asztal és a divatos vas esernyőtartó tételeinek leltári nyilvántartásba vételére - csak egy évvel a vásárlás után, a minisztérium külön felszólítására — 1889 novemberében került csak sor.

2

0 A másik gyanút ébresztő érdekessége az ügynek, hogy az alispán még azelőtt megkezdte a felszerelési tárgyak megrendelését, beszerzését, mielőtt a pénzt a megye ténylegesen rendelkezésére bocsátotta volna, hiszen a vásárlásról szóló számla alapján a bútorokat a Kardos-féle kárpitos és díszítő cégnél már 1887. november 26-án megrendelték, jóllehet a költekezést jóváhagyó közgyűlési határozat csupán 1887. december 15-én született meg. így ez esetben a költekezést egy utólagos — előre elvárt (?) — közgyűlési jóváhagyás erősítette meg. A közgyűlési határozatok száraz, objektivitásra törekvő hangneme természetesen nem adja vissza maradéktalanul azt a viszonyt, amely az egy-egy ügyben szereplő személy és a törvényhatósági bizottság közvéleménye között alakult, alakulhatott ki. Úgy tűnik azonban, hogy Hajdú Sándor alispán nem számított a közgyűlés és a közigazgatás valamennyi tagja által fenntartások nélkül kedvelt, elfogadott személyiségnek, melyre az alispán nyugdíjazásának ügye derít fényt. 22 év szolgálat után Hajdú Sándor alispán, aki 1883 és 1894 között töltötte be a vármegyei közigazgatás vezetői szerepét, 1894-ben súlyos betegen és egy fegyelmi üggyel a vállain kérte nyugdíjazását a belügyminisztertől. Az 1893-as kolerajárvány idején a megye közigazgatására is hatalmas terhek hárultak, az alispán egészsége megromlott, ezért a vármegyei főorvos jelentése alapján — a vármegye főjegyzőjével egyetértésben - Hajdú Sándort az alispáni teendők ellátására megromlott egészségi állapota miatt képtelennek nyilvánították.

2

1 A vármegyei alkalmazottak nyugdíjválasztmánya azonban az alispánnak csak az eltöltött szolgálati évek alapján járó nyugdíjának „hatvannégy száztóliját", azaz alig több mint a felét indítványozta megszavazni, amit a vármegye állandó választmánya is támogatott. Az állandó választmány javaslatával szemben azonban egy egyéni képviselői indítvány is beérkezett, amelyben „Hajdú Sándor alispánnak a vármegyei ügyeinek vezetése körül kifejtett közhasznú, hosszú sikerdús hivatali működése" okán nemcsak a közgyűlés elismerésének jegyzőkönyvbe iktatását, hanem a teljes, azaz évi 2200 forintos nyugdíj folyó1

8 Lukács György belügyminisztériumi államtitkár levele Jász-Nagykun-Szolnok vármegye közönségéhez. Bp., 1889. máj. 13. JNSZML Alispáni iratok CS 9/105. 1

9 Uo. 2

0 Vezéry Ödön várnagy jelentése Hajdú Sándor alispánnak. Szolnok, 1889. nov. 27. JNSZML Alispáni iratok CS 9/105. 2

1 JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye kgy. jkv. 37/1894. 1894. márc. 13. 62