Levéltári Szemle, 61. (2011)

Levéltári Szemle, 61 (2011) 2. szám - MÉRLEG - GÁL JUDIT — DUJMOV MILÁN: Adatok a váci ortodox keresztény közösség történetéhez (PAPP IZABELLA)

Mérleg A gondosan szerkesztett, igényes kivitelű kötet magyar és szerb nyelven íródott. A kiadó és a szerzők előszava és a bevezető után három fejezetre tagolva mutatja be a váci ortodox közösség eddig feltárt történetét és jellemző dokumentumait. A váci kereskedőkről korábban elsősorban Karcsú Antal Arzén ferences szerzetes írása nyomán tájékozódhattunk. Bár a szerzők is sok esetben támaszkodnak erre és más helytörténeti munkákra is, ugyanakkor korrigálják a pontatlan vagy téves megállapításokat. Ez csak évekig tartó kutatómunkával és igen sokrétű forrásanyag felhasználásával vált lehetségessé. A kutatásba bevonták az egyházi levéltárak anyagát is, s a források tükrében arról is képet kaphatunk, vajon egy püspöki székhely hogyan fogadta a nyelvében, szokásaiban, de főként vallásában eltérő jövevényeket. A szerzők a bevezetőben igen fontos kérdésre keresik a választ, amivel minden, a témával foglalkozó kutató szembesül: kik voltak valójában a görögök? Miután ez a kérdés külön tanulmány témája lehetne, kissé részletesebben szólunk róla. Maguk a kereskedők nem könnyítik meg nemzetiségük tisztázását. Amellett, hogy görögül beszéltek, üzleti irataik, s aláírásuk többnyire görög nyelvű volt, a liturgiát sok templomban görögül hallgatták, az esetek többségében görögnek vallották magukat. Felmerülhet a kérdés, vajon miért akartak göröggé válni a nem görög nemzetiségű kereskedők is, akik között minden bizonnyal a macedovlach, újabb szóhasználat szerint aromán vagy árumén kereskedők voltak többségben? A világban szétszóródott, azonos szülőföldről származó néptöredékek természetes módon keresték a közös alapokat, s az egy nemzethez, ráadásul egy több ezer éves kultúrával rendelkező, egykori nagy nemzethez való tartozás tudata nagyobb biztonságot, öntudatot adhatott. Ezért úgy véljük, a szülőföldjükről távol került kereskedőknél az identitás keresése, megerősítése fontos szerepet játszott az „elgörögösödésben", aminek gyakorlati haszna a hatóságokkal szembeni fellépések vagy kérelmek esetén bizonyára a közös összefogásban rejlett. Itt jegyezzük meg, hogy az identitás keresése sajátos módon napjainkban is megjelenik, a második világháború után hazánkba menekült, illetve ide telepített, s ezáltal sok esetben talajt veszített görögség körében. A róluk szóló feldolgozások és maguk is egyre többször második diaszpóraként határozzák meg magukat, ami inkább érzelmi alapokra és semmiképpen sem a 18. századi kereskedőkkel meglévő valós kapcsolatokra épül. A váci kereskedők az 1769/70-es második országos összeírás adatai szerint a mai Albánia területén fekvő Sipiszka, illetve a közelében lévő Moschopolis városából érkeztek. A szerzők vizsgálták nyelvüket, névhasználatukat, rokonsági kapcsolataikat, s megállapították, hogy makedovlach, azaz aromán származásúak, hozzátéve, hogy a kutatás jelenlegi fázisában ezt hipotézisnek tekintik. Ezt a kutatói alaposságra valló megjegyzést azért tartjuk fontosnak, mert Jovan Szimeonovics váci parókusnak a kötetben idézett panasza a váci kereskedők esetében is több nemzetiség jelenlétét feltételezi. A parókus ugyanis arra hivatkozik, hogy szerbként nehezen tudja ellátni „a részben szerb, részben görög részben greko-vlacb" váci hívek szolgálatát a mentalitásbeli és nyelvi különbségek miatt. (111. p.) (Milyen érdekes lenne tudni, mit értett a szerb parókus a mentalitásbeli különbségek alatt.) A nemzetiség meghatározásában az összeírásokban szereplő származási hely nem mindig jelent biztos támpontot, hiszen a családok egy része oda már a török elnyomás elől menekülve érkezett. Ezért vitatható esetekben teljes pontossággal csak a szülőhaza forrásainak ismeretében lehet megválaszolni a kérdést. A fentiek alapján indokoltnak tekinthető, hogy a kötetben következetesen idézőjelben szerepel a görög megnevezés. A kötet első fejezete a „Görögök" Vácott címet kapta, ahol a kutatás nehézségeiről is olvashatunk. A korabeli forrásokban a kereskedők névhasználatának végtelen variációja található, ami miatt a kutatók egy része már a második, harmadik változatnál föladja a személyek azonosítását. A kötet szerzői azonban sikeres kísérletet tettek a nevek útvesztőjében történő eligazodásra, amit olyan variánsok színesítenek, mint a Pele ki család neve, melynek a következő változatait találták: Ballatie, Veiig Peleg Peleke, Peletye, Peletyi, Pelek, Pelekij, Pelec és Pelecsi. Gondos kutatásuk nyomán, az anyakönyvi adatokat az összeírásokkal, valamint a sírfeliratok, végrendeletek 94