Levéltári Szemle, 61. (2011)
Levéltári Szemle, 61 (2011) 2. szám - MÉRLEG - VARSÁNYI ERIKA: A szociáldemokrata párt várospolitikája Budapesten a két világháború között (KŐVÁGÓ SAROLTA)
Mérleg Varsányi Erika bemutatja, hogy a bécsi mintát követve a szociáldemokrata programjában különös figyelem kísérte az „embervédelmet", a munkanélküliség kérdését és a lakásügyet, amely során egyaránt foglalkoztak a nyomortelepek, a lakáshiány és a lakbérek kérdésével. Központi problémaként kezelték a közegészségügyet és a közoktatás kérdését is. Az anya- és gyermekvédelem ügyében elsősorban Stern Szeréna és Knurr Pálné voltak azok, akik az elméleti felvetések mellett a gyakorlati munkában is részt vettek, de Kéthly Anna a gyógypedagógiai oktatással, Révész Mihály pedig a tanoncoktatás kérdésével is foglalkozott. A szociáldemokratáknak nagy szerepük volt abban, hogy a polgári frakciókkal összefogva, a főváros autonómiájának megőrzésére voksoltak, miközben a kormányzat az adott időszakban az autonómia szűkítésére törekedett. így volt ez 1927-ben is, amikor a kormányzat úgy döntött, hogy „a főváros tulajdonában lévő ütemek gazdálkodásának ellenőrzését saját hatáskörébe vonja." Ekkor valamennyi városházi párt, így az Egységes Községi Polgári Párt, a Keresztény Községi Párt, a Nemzeti Demokrata Párt és a szociáldemokraták együttesen tiltakoztak. Ugyancsak az önkormányzatiság védelmében fogtak össze 1929-ben a polgári liberálisokkal, a Keresztény Községi Párttal, valamint az Egységes Községi Polgári Párttal, fenntartva követelésüket az általános, egyenlő és titkos választójogért. Az 1930-ban elfogadott új fővárosi törvény (1930. XVIII. törvénycikk) azonban megnehezítette működésüket: megszüntette a városi tanácsot, és szerepkörét a polgármesterre ruházta, kibővítette a belügyminiszter gazdasági ellenőrzési jogát, megnövelte és megemelte a „nem választott" törvényhatósági tagok számát. Ezek az intézkedések a városházi ellenzék és benne a szociáldemokraták esélyeit csökkentették. Ennek ellenére a szociáldemokraták - a hivatalos statisztikák szerint is — jelentős eredményt értek el, 37 fővel a harmadik legnépesebb frakciót jelentették. A könyvet olvasva képet kapunk arról, hogy az MSZDP — elveihez ragaszkodva — a megnehezült viszonyok között miként folytatta küzdelmeit a városgazdálkodás demokratizálásáért. A gazdasági világválság éveiben különösen fontossá vált az üzemgazdálkodás kérdése a főváros tulajdonában lévő vállalatok esetében. Az 1930-as években a Városházán egyre inkább előtérbe került Nagy-Budapest kialakításának gondolata, a peremvárosok fővároshoz csatolásával. A kérdést a szociáldemokraták elsősorban a városrészek fejlődésének szempontjából vizsgálták, de a környező települések bekapcsolódását csak a mindenfajta érdekeket figyelembe vevő, alapos közigazgatási és szociálpolitikai kérdések lezárása után vélték megvalósíthatónak. A munkanélküliség és a lakáskérdés folyamatosan a vitatott témák között szerepelt a Városháza különböző fórumain, így pl. az 1931. október 7-ei közgyűlésen Gál Benőn 40 órás munkahét bevezetését javasolta a munkanélküliség könnyítésére, és a későbbiekben reménykedtek, hogy a főváros legalább saját üzemeiben bevezeti. A javaslatokat mind az egyes tanácsnokok, mind SipőczJenő akkori polgármester megfontolandónak tartotta, de a városvezetés a kormánytól várt intézkedést, ami nem történt meg. Hasonlóan eredménytelenek voltak kísérleteik a munkanélküli segélyezés rendeződésére vonatkozóan is. Az egész korszakon jellemzően végigvonuló lakáskérdés és az egészségügyi, valamint szociális problémák kezelésének megoldására tett javaslataik közül azonban néhánnyal eredményt is el tudtak érni. A városvezetés gyakran figyelembe vette elképzeléseiket a Lakásügyi Bizottság feladatainak meghatározásánál és a város lakásépítési programjánál, amelynek megvalósítása során kislakások, kislakótelepek és lakástelepek épültek. Hasonlóan eredményeket tudhattak magukénak a közegészségügy területén is. Számos olyan problémára hívták fel a figyelmet, amelyek a tisztálkodás, a higiénés viszonyok és a betegségek terjesztésének összefüggésére vonatkoztak. Folyamatosan központi kérdésként kezelték a gyermekvédelmet, gyermekegészségügyet és e kérdésekben is eredményesen dolgoztak. A főváros vezetése elfogadta indítványaikat: ilyen volt például az egészségügyi intézményrendszernek az óvodákra vonatkozó kiterjesztése, az iskolai nővérhálózat bővítése, az iskolaorvosi hálózat 84