Levéltári Szemle, 61. (2011)
Levéltári Szemle, 61 (2011) 2. szám - MOLNÁR LÁSZLÓ: AZ egyetemi levéltárak helyzete, problémái és fejlesztési elképzelései
Magyar-szerb együttműködési megállapodás Az 1941 és 1948 közötti időszakban elkövetett gyilkosságok, kivégzések feltárásával megbízott magyar—szerb akadémiai vegyes bizottság munkájának következő fázisaként a közelmúltban dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és dr. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatója együttműködési megállapodást írt alá. G. Dénes György emlékesttel nyílt meg a legendás Goldmark Terem Júniustól a Magyar Zsidó levéltár állandó kiállításon mutatja be a pesti „zsidó negyed" történetét a terem hátsó részében, az első emeleten pedig az új családfa kutató központ vár minden érdeklődőt. A földszinti látványraktárban a vidéki közösségek megmaradt iratanyaga lesz látható. Kiállítás a Szolidaritás mozgalom történetéből Korabeli újságok, plakátok, fotók, jelszavak és karikatúrák mutatják be a lengyel nép rögös és küzdelmes útját a kommunista elnyomásból a szabadságig a hódmezővásárhelyi Emlékpontban június 30-án nyitott kiállításon. A tárlaton a vásárhelyi közgyűjtemény által készített interjúkon megszólalnak olyan személyek is, akik a nyolcvanas években lengyel kapcsolatokat ápoltak. A Csongrád Megyei Levéltár által összeállított 21 tabló a Szolidaritás mozgalom történetét mutatja be, amelynek kialakulását sokan II. János Pál pápa első, 1979-es lengyelországi látogatásával hoznak összefüggésbe. Az ezt követő sztrájkok eredményének tulajdonítható, hogy az időközben megalakult Szolidaritás szakszervezetet hivatalosan is bejegyezték. Az 1981 decemberében bevezetett hadiállapottal egyidejűleg a szervezetet is betiltották, s csak 1989-ben, az első szabad választások után alakult törvényes politikai párttá. A Szolidaritás mozgalomnak sorsfordító szerepe volt a lengyel politikai élet alakulásában, s egyúttal az egész szocialista táborban végbemenő politikai változások nyitányát is jelentette. Úttörő jelentőségű magyar- román levéltári egyezmény Július 13-án Gyulafehérvárott együttműködési szerződést írt alá a Magyar Országos Levéltár és a Román Nemzeti Levéltár. A két intézmény kinyilvánította azon szándékát, miszerint az elkövetkező években kiemelt közös programnak tekinti az 1918/1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását, kétnyelvű fond jegyzékben való megjelentetését, s azok hozzáférhetővé tételét a tudományos kutatás számára. A Kárpát-medencében példaértékű együttműködési szerződés értelmében az egyes erdélyi megyék levéltárban őrzött iratait tartalmazó alapadatok önálló kötetekben jelennek meg. Amennyiben az adott megyei levéltárban több történeti vármegye anyagát is őrzik, s egy kötetbe nem fér bele a kétnyelvű anyag, ebben az esetben az illető megyei levéltár anyaga több kötetben jelenik meg. 66