Levéltári Szemle, 60. (2010)
Levéltári Szemle, 60. (2010) 1. szám - JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK - Jelentés a levéltári szakfelügyelet 2009. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatai-ról (LAKOS JÁNOS)
jelentés a Levéltári Szakfelügyelet 2009. évi működéséről és ellenőrzési tapasztalatairól évi 250 ezerről 2009-re 290 ezer fm-re növekedett, és hogy a 10/2002. (IV. 13.) NKÖM rendelet (a továbbiakban: Szakmai rendelet) a korábbiakhoz képest sokkal szigorúbb szakmai követelményeket határozott meg. A BFL-en kívül lényegében nincs olyan terüled általános levéltár, amely a feladatkörhöz mérten megfelelő/elfogadható személyi létszámmal rendelkezne. (Különösen jellemző ez a sok telephellyel rendelkező intézményekre, márpedig csak a BFL, a Heves és a jász—Nagykun—Szolnok megyei levéltárak működnek egy épületben, további öt levéltár egy településen több telephelyre tagolódik, 13 pedig több településen kapott elhelyezést. Az egyes munkaköri csoportok között korábban több intézményben meglévő aránytalanságok javultak, de azért akad még probléma e téren (a Baranya, Hajdú—Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyei levéltárakban túl kevés a szakalkalmazottak aránya az összlétszámon belül). A vidéki restauráló műhelyekben csökkent a szakemberek száma. Ellenben informadkus alkalmazott ma már a levéltárak többségében létezik. Települési önkormányzati levéltárak A négy városi levéltár 2000. évi összesen 21 fős személyzete 2007-ig 27 főre bővült, ez a növekedés azonban lényegében a 2004-ben belépő új intézmény létszámának (5 fő) eredménye. 2007 óta a létszámban változás nem történt. Legtöbben Győr MJ Város Levéltárában (10 fő) dolgoznak, Tatabánya MJ Város Levéltárában 5 fő, Székesfehérvár MJ Város Levéltárában 8 fő, Vác Város Levéltárában 5 fő a létszám. Kijelenthető, hogy bár a létszám Győr kivételével kevesebb a szükségesnél, a terüled általános levéltáraknál azért jobb a városi levéltárak feladatkörhöz mért személyi ellátottsága. Külön informatikust egyik intézményben sem alkalmaznak, ilyen szakember beállítását Vác Város Levéltára szükségesnek tartotta. Győr MJ Város Levéltárában a munkaköri csoportok közötti korábbi aránytalanságokat megszüntették. Tatabánya MJ Város Levéltárában sürgősen be kellene tölteni a tapasztalt levéltáros távozásával megüresedett státust. Országos illetékességi körű állami szaklevéltárak E levéltártípusba 2009-ben három intézmény [Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL), Hadtörténelmi Levéltár, Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár] tartozott. Összlétszámuk 2000-ben 89, 2007 és 2009-ben 119 főt tett ki. (A KSH Levéltára 2007-ben megszűnt.) Az ÁBTL személyi állománya 2003 és 2006 között minden évben gyarapodott (5, 9 és 5 státussal), ma az ellátottság megfelelőnek mondható. Eleinte kevés volt a levéltári szakmai munkakört betöltők száma, napjainkra e téren sokat javult a helyzet. A korábbi eg}' helyett az intézménynek ma már 3 informatikusa van. A feladatellátást komolyan veszélyeztetően kevés a Hadtörténelmi Levéltár létszáma: a 2000. évi eleve alacsony 14 fős személyi állomány később 12 főre csökkent. Sürgős intézkedésre lenne szükség a létszámemelés érdekében! Az utóbbi években javult a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár helyzete, mert a 6 fős létszám 8-ra emelkedett, és 2009-től tapasztalt levéltáros és informatikus is dolgozik a vezető mellett. Egyetemi levéltárak Ezekben az intézményekben — egy-két kivétellel — valamelyest javult a személyi ellátottság színvonala. 2000-ben 22,7; 2007-ben 27,4, 2009-ben 30,5 fő dolgozott az egyetemi levéltárakban. A növekedés a Pécsi Tudomány egyetem Egyetemi Levéltár 2005. évi létrejöttének, 41