Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 2. szám - MÉRLEG - UJVÁRY GÁBOR: A harmincharmadik nemzedék. Politika, kultúra és történettudomány a „neobarokk társadalomban" (Ism.: KATONA CSABA)

Mérleg adja az egységesség kovászát egyfelől. Másfelől pedig az, hogy Újvár}

7 Gábor határozott véleményt alkot az általa kutatott és ismert korszakról, annak kultúrpolitikájáról és a harmincharmadik nemzedék férfijairól. Minthogy a részletes tartalmi ismertetést sosem tartottam egy recenzens első vonalbeli feladatának, csak egy példa: Ujvárynál hangsúlyosan karakteres Szekfű Gyula és Hóman Bálint eltérő megítélése. Ervek hosszú sora mentén fejti ki (több helyen is a kötetben), hogy bár maga Hóman aktívan politizált, történészként alkotva sosem került a napi politika uszályába. Ellentétben Szekfűvel, aki pl. nem volt miniszter, de munkái nem maradtak mentesek az aktuálpolitikától, sőt. így tehát — érvel Ujváry — a politikus Hómannak ugyan voltak súlyos hibái, de a történész Hóman meg tudta őrizni szakmai „tisztaságát", de ő volt az, aki politikai okok miatt komoly retorzióban részesült. Míg eközben Szekfű, aki az Л száműzött Rákóczi óta műveivel rendre politikai véleményeket és indulatokat generált, igen sajátos módon 1945 után kapott pozícionált szerepet a moszkvai követi, majd nagyköveti poszttal, végül országgyűlési képviselőségével és elnöki tanácsi tagságával. Érzékletes példa e két férfi sorsa arra nézve, hogy a felszínes megközelítést milyen mértékben képes árnyalni az elmélyültebb ismeretetek elsajátítása. A kötet — amelynek harsányságot nélkülöző, ám mégis figyelmet felkeltő címlapja szervesen ízesül az igényes tartalomhoz — használatát nagymértékben könnyíti az annak végén fellapozható személynévmutató (igaz, ma már ennek léte elemi elvásás a hasonló kötetek esetében), amely a szerző, illetve Császtvay Tünde munkájára vet jó fényt. A szerkesztésben Nagy József Zsigmond segítette Ujváry Gábort. Ugyanakkor itt kell megemlíteni a kötet talán legfájóbb hiányosságát: az imponálóan gazdag szakirodalom, illetve levéltári stb. forrásanyag megítélésem szerint mindenképp megérdemelte volna, hogy a kötet végén kigyűjtve is olvasható legyen és ne „csupán" a jegyzeteket gondos böngészése során legyen összeállítható, áttekinthető. A bibliográfiai pontosság alapkövetelményeinek tesz eleget a közölt tanulmányok eredeti megjelenési helyének precíz megadása, azzal a megjegyzéssel, hogy több írás tartalmában is megújult, sőt olyan is van, amelyik több korábbi munka elegyeként jelenik meg újra e kötetben. Itt (519.) éppenséggel fölösleges volt ezeket az információkat szinte betűhíven megismételni, hiszen az előszóban ezeket a szerző már megosztotta az olvasóval (8—9.), ám ez szintén nem elhanyagolható elem. Hiszen érzékelhetően példázza, hog}

7 a szerző az esetenként több mint egy évtizede napvilágot látott írásait nem pusztán újranyomtatni akarta, hanem kifejezetten arra törekedett, hogy az azóta eltelt időszak során feltárt saját kutatási eredményeit, valamint a friss szakirodalom hozadékait is feldolgozza, ezek segítségével meglátásait árnyalja, revideálja, újragondolja. Nem kétséges: ez a könyv az olvasót is erre készteti, sőt bizonyos, hogy többeket vitára is. Ez azonban, mint már utaltam rá, egy kötet esetében erény. Szerencsére ma már avíttnak számít az a gondolkodás, amely a múltat fürkészve az abszolút tudás birtokosaként akar érvényt szerezni igazának. Katona Csaba 2010 októberétől a Nemzeti Erőforrás Minisztérium magyarországi levéltárak működéséért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztosaként tevékenykedik GYIMESI ENDRE, aki 16 éven át Zalaegerszeg polgármestere, előtte pedig a Zala Megyei Levéltár igazgatója volt. A poszt a kormányzati struktúrában államtitkár-helyettesi rangnak felel meg. 73