Levéltári Szemle, 60. (2010)

Levéltári Szemle, 60. (2010) 2. szám - PORTRÉ - Szekeres József (BREINICH GÁBOR)

Portré mányút alkalmával szűk levéltárosi körben a cseh levéltári központ helyettes vezetőjének kérésére adott tájékoztatóját tartja a vele szemben érzékelt retorziók okául. Fizetésemelési kérelmét elutasítják, szakmai publikációit a levéltári szaklapok nem jelen­tetik meg, bár azok értékét szerzőjük a gyakorlatban való alkalmazásukkal igazoltnak látja. Jóllehet a fent idézett, 1958-ban született feljegyzésének időszakában is jelennek meg cikkei a Gazdasági Figyelőben és több üzemi újságban. 1959-ben már a Századokban publikál, és a Levéltári Híradó is közli egy szakmai írását. Beilleszkedése a párttaggá jelöltséggel, majd 1960-ban tagfelvételével következik be. 1961-ben már az Német Demokratikus Köztársa­ságba utazhat a Levéltárak Országos Központja küldöttjeként. Szekeres József fényképe 1975-ből Munkásságában új szín a várostörténet megjelenése. A budapesti városatyák, panamái című, 1962-ben kiadott kötetében, bár vaskosan sulykolja olvasójába az ideológia által megkövetelt tételeket, mégis máig érdeklődéssel olvasható összegzést ad a két világháború közötti város­vezetés viselt dolgairól. Tudományos tevékenységéhez lendületet adott, hogy 1963-tól a tudományos Minősítő Bizottság aspiránsa lehetett, és 1967-ben sikerrel meg is védte A magyar bányamunkásság harcai, 1934—1944 címmel írt kandidátusi disszertációját. Levéltárosi tevékenysége mellett mindig ott kísért a vágy; csak kutató történészi felada­tokat vállalni, de az erre szakosodott intézményekbe való elhelyezkedésre nem nyílott lehe­tősége. A felszínre került levéltáros-történész dilemma, amelyet oly sokszor vitatott meg a levéltáros társadalom, a '60-as években sajátos megoldásként biztosított lehetőséget számára: a Magyar Történelmi Társulat 1967-ben alakult Üzemtörténeti Szakosztályának titkára, majd alelnöke lett. A sikeresnek bizonyult szekció munkájában aktívan részt vállalt, és munkájá­nak eredményességét is jelzi, hogy szakfolyóiratuk, az Üzemtörténeti Értesítő kiadása mellett, amelyben gyakran kiváló gazdaságtörténeti írások szerepeltek, 1972-ben egy nemzetközi üzemtörténeti konferencia megrendezésére is jutott az erejükből. Az üzemtörténet művelése 59

Next

/
Thumbnails
Contents