Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 1. szám - IN MEMÓRIÁM - Dobó Imréné Konyári Róza (MÓNUS IMRE)

DOBÓ IMRÉNÉ KONYÁRI RÓZA (1953-2008) A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Levéltára gyászol. A gyászlobogó a levéltár Hajdúböszörményi Fióklevéltárának épületén Dobó Imréné, Rozika segédlevéltáros drága emlékéért leng, akit 55 éves korában ragadott el a mulandóság fekete angyala a maradandóság falai közül. Halála nagy vesztesége a levéltárügynek, a munkatársaknak, a családnak. Rozika Böszörménybe való volt, a Konyári család tősgyökeres böszörményi, szerette is városát, a levéltárban szívesen foglalkozott Hajdúböszörmény és a Hajdúság múltjával. Családi élete boldog volt és kiegyensúlyozott, gyermekeit igazi szülői odaadással szerette és nevelte. Dobó Imréné a Hajdúböszörményi Fióklevéltár megnyitása után, 1981-ben került a levéltárba mint levéltári kezelő. Nagy szorgalommal kezdte munkáját, elvégezte a szükséges levéltári kezelői tanfolyamot, de ő vezette az intézmény adminisztrációját is. 27 évig volt az intézmény dolgozója, a fióklevéltár szakkönyvtárát is ő vezette, de anyakönywezetői szakvizsgát is tett, mivel a fióklevéltárban őrzik Hajdú-Bihar megye mind a 82 településének anyakönyvi másodpéldányát is. Amikor a segédlevéltáros tanfolyamot végezte, szakdolgozatát is anyakönyv-történetből, azok jellemzőiből írta, elemezte, összehasonlította azt, ami közös, ami egyedi bennük. A kutatók százait segítette tanácsaival, útmutatásaival, kitűnő tanúságot adva a levéltári anyagban való tájékozottságról. Az ügyfélfogadásban mindig a legpontosabban igyekezett kiszolgálni minden érdeklődőt, minden kutatót. Halk szavú volt, de odafigyelt a munkájából adódó minden apróságra. A szakkönyvtárat nagy szorgalommal vezette, fejlesztette, hogy minden könyv, minden kiadvány a helyén legyen, és szükség szerint eljusson a kutatóhoz. О mindig dolgozni akart, nemigen hitte el, hogy beteg. Láttuk, hogy halovány, hogy hangulata, egészségérzete romlik, hogy táppénzre került, de majd visszajön — mondogatta, reménykedett az életben. Sajnos nem jött vissza, helyére a bánat, a szomorúság telepedett. Már csak szívünkben él, emlékét munkatársainkkal együtt kegyelettel megőrizzük. Mónus Imre Levéltári Szemle, 59. (2009) 1. sz. 89-17.