Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 1. szám - VITA - KATONA CSABA: Szeriális történetírói kánon és levéltári tapasztalat

Szeriális történetírói kánon és levéltári tapasztalat tárba hébe-hóba ellátogató (tényleg: ellátogató?

2

4) történészt? Viszonylag ismertek József Attilának a múlt rendszer ilyen-olyan ünnepein gyakorta idézett sorai: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes." Az már kevésbé köztudott, hogy a vers így kezdődik: „Ne légy szeles. / Bár a munkádon más keres ..." 8. A szeriális történetírás igényeinek maradéktalan kivitelezésében „gondot" jelent az is, hogy a levéltárak mint állami közgyűjtemények működését törvények szabályozzák. Ezek vagy „megfelelő" törvények vagy nem, de ha nem azok, az a törvényhozás felelőssége, a levéltár pedig nem tehet mást, mint betartja és betartatja azokat — emellett pedig hangot adhat annak, ha az adott szabályozást nem érzi megfelelőnek. Megszegni azonban nem szegheti meg — még akkor sem, ha hangzatos és demagóg jelzőkkel ékesítetten, a demokrácia nevében nagy bátran felszólítják rá. Kiváló példa erre az 1958. évi Nagy Imre-perrel kapcsolatosan tavaly nyáron, az 50. évfordulón kibontakozott „vita". Emlékeztetőül: a per anyagát az Országos Széchényi Könyvtár és a MOL digitalizálta és mentette meg ez által az enyészettől, a nyilvánosság előtt lejátszani ellenben már az Open Society Archives akarta az évforduló napjain. Kiváló ödet volt, épp csak ezt a hatályos törvények értelmében az OSA nem tehette (volna) meg. A MOL jelezte, hogy nem ért egyet az idejétmúlt törvényi szabályozással, de állami intézményként véleményétől függedenül nem járulhat hozzá az őrzésében lévő peranyag hangfelvételének lejátszásához. Az OSA végül kapott egy kutatói másolatot, amit saját felelősségére lejátszott, előtte azonban azzal vádolta az országos sajtóban a MOL-t, hogy az akadályozza a peranyag közzétételét, magántulajdonaként kezeli azt, nem tartja felnőttnek fél évszázad múltán a magyar társadalmat stb., függeden értelmiségiek pedig lelkesen támogatták aláírásukkal a MOL példádan merevségének megtörését a demokrácia nevében. Tanulság: hálás dolog a szabadság igaz hívének köntösét felöltve látványosan demonstrálni, de tán nem árt előtte tájékozódni. Az eset folytatása az volt, hogy az OSA-t nem érte retorzió a törvényszegésért, a MOL-on pedig, amely egész egyszerűen csak jogkövető magatartást tanúsított (s ily módon ez még csak nem is érdem), rajtamaradt az antidemokratikus reakciós intézet bélyege. 9. Végső soron azonban tegyük fel, hogy túllépve mindazon elméleti/erkölcsi/jogi aggályokon, melyekről fentebb szó esett, egy levéltáros nekilát 2

4 Érdemes idézni Engel Pál — egyébiránt kelló humorba ágyazott — szövegét, amikor az ellen emelt szót, hogy Urigyerekek tévúton című írása végén szerzőként őt a Népszabadság mint „történész, filozófus"-t mutatta be. „De miért olyan nagy baj ez? — kérdezi az olvasó. Hát egyfelől azért, mert gyakorlatilag fogalmam sincs a filozófiáról. De nem ez a fő baj. Ettől még nem tiltakoznék. A fő baj az, hogy a »történész, filozófus« majdnem úgy hangzik, mint a »történetfilozófus«. Azt pedig tényleg nem szeretném, hogy bárki ilyesminek tartson. Kedves történész kollégám, Gyáni Gábor nemrég, amolyan etnográfusként, látogatást tett a mai »posztmodern« történetfilozófusok különös világában. Mármost tény, hogy sokféle, akár „filozófiainak" is nevezhető probléma merül fel egy történetkutató életében (ezeket most nem részletezném), ám ezekből egyeden eggyel sem találkoztam Gyáni kötetében. Számomra ebből lett világos, hogy a mai történetfilozófusoknak sejtelmük sincs arról, miben is áll valójában a történetkutatás. Igaz, nem is lehet, hiszen kutatómunkát, ez nyilvánvaló, soha életükben nem végeztek. Feltehetően megállnák a helyüket az élet számos egyéb területén, de amit filozófusként művelnek, annak bizony a kutató történész az égvilágon semmi hasznát nem veszi." ENGEL, 2001. Félreértések elkerülése végett: fend idézettel nem azt az állítást kívánom sejtetni, hogy a posztmodern történészek kollektive nem végeznek levéltári kutatásokat, Engel Pál sarkított sorai „csupán" egy látásmódot — ha úgy tetszik, narratívát — tükröznek. 37