Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 4. szám - MÉRLEG - HUDI JÓZSEF: veszprémi színjátszás kezdetei (1723-1879), (Ism.: KATONA CSABA)

Mérleg társulatok gyakori fellépése, de hozzá kell tenni, hogy Veszprémnek csak a Dunántúlon ekkor olyan „vetélytársai" voltak a színházi élet terén, mint Győr, Pécs vagy Székesfehérvár, nem is szólva — a már fentebb szóba hozott Kisfaludy Sándor-féle kőszínház megépítése után —az egészen közeli, nyaranta fürdőzők sokaságát vonzó füredi Savanyúvízről. Ráadásul Veszprémben állandó színház ekkor még nem volt, így sokszor magánházak vagy fogadók (főként a Stingü, ill. a Nap vendéglő) adtak helyet a színdarabok bemutatásának. Olyan neves vándortársulatok léptek fel itt, mint például a Balogh István, Horváth József, Komlóssy Ferenc színidirektorok által vezetettek. A veretes névsort tovább lehet folytatni: Baky Gábor, Hetényi József, Latabár Endre, Szuper Károly, Szigeti Imre, Károlyi Lajos stb. Közülük Gerőfy Andor azért érdemel külön említést, mert a tárgyalt korszak utolsó itt vendégszereplő társulatának direktora volt. A vizsgált időszak vége egyben a vándortársulati korszak lassú elhalásának, az egységes színügy szabályozásának és az önálló Színügyi Bizottságok felállításának kora is, amely tényezők aztán a hazai színészet minőségi megújulását eredményezték. Hudi József — a tőle megszokott módon — rendkívül gazdag forrásbázisra építkezve írta meg könyvét. Ezek közül, a témából adódóan, ki kell emelni a korabeli írott sajtót, ezen felül pedig a korszak jeles színészei, igazgatói, színházi emberei naplóit, visszaemlékezéseit, nem is szólva az olyan, sokszor elhanyagolt forrásokról, mint például a plakátok, színlapok. Részben máig közismert nevek (például Kisfaludy Károly), de teljesen elfeledettek is (így a rendkívül tehetséges, de fiatalon öngyilkossá lett, zaklatott idegrendszerű Czakó Zsigmond) bukkannak fel a kötet lapjain, még közelebb hozva az olvasóhoz a tárgyaltakat, bemutatva a „főszereplő" színészeket, igazgatókat, a bemutatott darabokat stb. Л Tanulságok cím alatt rövid, de tartalmas összefoglaló olvasható. Szó esik itt a művészi produktumokról, a bemutatott darabok műfajairól (például az 1860-as években az operett, majd később a népszínművek térhódításáról vagy az opera mint műfaj hiányzásának okairól), a színre vitt darabok szerzőiről, a veszprémi közönségről mint befogadó közegről (és annak változásáról a vizsgált évek során), de természetesen az előadókról is. Voltaképpen azt a korszakot összegzi a szerző, ami a professzionalizációba hajló veszprémi színjátszás közveden előzménye volt, és amely során végleg eldőlt, hogy a német nyelvű színjátszás erősen (és lényegében végleg) háttérbe szorult a magyar nyelvűvel szemben. A bevezetőt (kismonográfiát) a Veszprémben 1820—1879 között vendégszereplő színtársulatok táblázatba foglalt kronológiája zárja. Itt kell megemlíteni, hogy ezzel az eszközzel, ti. az összefoglaló táblázatok használatával, csakúgy, mint a képanyag bőséges felvonultatásával, igen gyakran és ügyesen élt a szerző: ezek nagymértékben segítik mondandója áttekintését. Ugyanakkor szorosan összefüggenek (a képek is) a leírtakkal, nem akad köztük olyan, ahol azt lehetne érzékelni, hog)' nincs tartalmi jelentősége, csak afféle díszítő, korjelző motívum gyanánt került a kötetbe. Ez pedig gondos megelőző válogatást feltételez. A kötetben de facto függelékként szereplő források elsősorban a korabeli országos és vidéki sajtó (például Honművész, Életképek, Győri Közlöny, Veszprém stb.) tudósításai közül kerültek ki, de meg kell említeni hogy levéltári dokumentum is van köztük — annak ellenére, hogy a veszprémi püspöki levéltárban és Veszprém város levéltárában sem maradtak fenn a színügyre vonatkozói iratok. A 25 kiválasztott forrás időrendi sorrendben követi egymást, a szerző valamennyi esetében megadja a keletkezés helyét és idejét, az adott dokumentum után pedig az eredeti fellelhetőségének pontos és részletes adatait, ez által biztosítva a hitelességet és a visszakereshetőséget. Az első forrás 1802-ben kelt, őrzőhelye pedig Pápa, a Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára (ez az egyeden levéltári forrás), míg az utolsó 1879-re datálható. 65