Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 1. szám - VITA - KATONA CSABA: Szeriális történetírói kánon és levéltári tapasztalat

Katona Csaba illúzió" fontossága máris erős fogyatkozást szenvedett! E gondolatot azonban nem kívánom tovább fejtegetni: vegyünk azonban sorba néhány dolgot, ezúttal arra az eshetőségre fókuszálva, hogy a levéltár tényleg megpróbál megfelelni a szeriáüs történetírás igényeinek. 1. Épp elég bírálat éri a társadalomtörténet-írás által az ún. mainstream politikatörténetet,

1

5 és sajnos igaz ez viszont is. Bácskai Vera a Korallban hívta fel a figyelmet az alábbiakra: „... párbeszéd, vita — leszámítva a jelenkori, inkább politikai, mintsem tudományos kérdéseket — szinte nem is létezik, e tekintetben rosszabb a helyzet, mint az 1980-as évek végén, vagy a '90-es évek elején."

1

6 Ugyancsak szemléletesen példázza ezt a nem kívánatos állapotot, hogy Gyáni Gábor a szakmai köztudat jelen állapotát siralmasnak ítélte. Őt idézve: „Ha az általában vett történetírás, valamint a társadalomtudományok kapcsolatára gondolunk, akkor sommásan azt válaszolom a kérdésre: a viszony közöttük jelenleg gyenge, erőtlen vagy éppenséggel nem is létezik."

1

7 Tegyük most fel, hogy van gyakorlati alapja a mainstreamet a másik oldalról illető bírálatnak. De vajon lehet-e ezen felül erkölcsi alapja is, ha a társadalomtörténet hirtelen ugyanazon előjogokat perli magának, mint amit állítólag az általa annyiszor pellengérre állított mainstream tart a markában? „Van-e rá bármiféle remény, hogy valamikor megtörhető lesz az archívum öröklött kánoni rendje, alkalmassá téve ily módon az intézményt egy immár nem kifejezetten diktált történetírói megismerés teljesebb körű kielégítésére?" (8.) — veti fel Gyáni Gábor. Per analogiam: ha a szeriális történetírás igénye a Szerző által megfogalmazott formájában nem „diktált", akkor vajon mi?

1

8 Továbbá még egy lényegi tényezőt nem szabad emHtés nélkül hagyni: az ugyanis igaz, amit a Szerző ír, hogy a modern levéltárak kialakításának célja az volt, hogy „elkülönüljön egymástól a politikai élet (mindig is az írásbeliséggel összefonódott) aktuális gyakorlata és az immár halott múlt tudományos büvárlása. Az enyészettől ily módon megmenteni kívánt múlt [...] ezzel kikerült az aktualitások világából." (4.). Szó sincs azonban arról, hogy a levéltárak „diktált történetírói megismerés" okán alakították ki e rendjüket. Az nem kétséges, hogy a politikatörténet-írásnak és eseménytörténet-írásnak kedvezett legjobban a fennmaradt iratanyag és annak rendje-rendszere is. De nem valamiféle történetírói iskola (teszem ezt az adathajszoló pozitivista történészek) diktátuma okán történt ez így, hanem mert ezek az iratok nem azért jöttek létre és főleg nem azért maradtak fent, hogy bármiféle történeti irányzatot kiszolgáljanak, ellenben azért, mert jogbiztosító, hivatali iratok voltak. Ebből fakad iktatási, irattári rendjük és keletkezésük körülménye meghatározónak bizonyult tartalmukat illetően is. A modern Magyar Országos Levéltár állami hivatalok irattárai alapján jött létre — mégsem jöhetett létre pl. egy somogyi vagy szabolcsi kisnemesi család magánirattárára alapozva.

1

9 1

5 Erre nézve pl.: GYÁNI, 2007. 1

6 BACSKAI-FARAGÓ-GERÓ-GRANASZTÓI-GYANI, 2001.187. 1

7 Uo. 2001. 203. 1

8 Félreértések elkerülése végett: alapvető fontosságúnak tartom a Fernand Braudel „long durée" meghatározása jegyében folyó, a „hagyományostól" eltérő léptékű kutatásokat, írásom véletlenül sem ennek tagadását célozza. A long durée fogalmára nézve legújabban: CZOCH, 2009. 1

9 A ma is érvényes regisztratúra avagy proveniencia elv történetéről, használatának európai elterjedéséről, ugyanakkor kritikájáról is: VARGA, 1938. Itt utalnék arra, hogy az, hogy a proveniencia elve egy 1841. évi törvényt kö34