Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 3. szám - MÉRLEG - Levéltári kézkönyv. Főszerk.: KÖRMENDY LAJOS. (Ism.: KECSKEMÉTI KÁROLY)

Mérleg az 1950 előtti intézménytörténet kifejtése a fejezetben mellőzi a negatív jelzőket. Arról sem ír, hogy 25 éven keresztül az antiszemitizmus állami ideológia volt. Kár, hogy a pártállami korszak leírásánál a tények mellé negatív értékítéletek is kerültek. Jelző nélkül a tény többet mond. Levéltártörténet A fejezet a középkori és újkori fejlődést 1949-ig az európai levéltártörténet keretébe illeszti. Lakos János nem egyetemes levéltártörténetet írt (persze erre is szükség lenne, meg is tudná írni), célja csupán az volt, hogy érthetővé tegye a hosszú magyar levéltártörténetet. Különösen figyelemre méltó az 1920 és 1950 közötti időszak elemzése. A ma is érvényes levéltári elvek, szervezési elképzelések és szakmai szabályok ez alatt a 30 év alatt kristályosodtak ki. A szocialista korszak (megint csak a fölösleges jelzőktől eltekintve) pontos, adatgazdag és érthető áttekintést ad. Itt is szükség lett volna határon túli kitekintésre, azt kellett volna megvizsgálni, hogy hogyan illeszkedett be a magyar levéltáriig}' a szovjet birodalmi sémába. A levéltárak működéséről közölt tények és adatok azt látszanak bizonyítani, hog}

7 a szovjet minta nem érvényesült minden vonatkozásban. Az igaz, hogy az egész közigazgatási apparátus bevezette a titkos ügykezelést, a selejtezés makulatúra-termelési célt kapott (rövid ideig), a megyei levéltárak az állami levéltári hálózatba integrálódtak (az 1967. évi reform ezt a helyzetet módosította), a történeti értékű magán- és a városi levéltárak állami tulajdonba vagy kezelésbe kerültek, az állampárt levéltárai kívül maradtak az állami levéltári hálózaton, a pártszervezetek beleszólást kaptak a levéltári intézmények irányításába, a frazeológia és a propaganda hasonult az egész „béketábor" frazeológiájához és propagandájához. A mintának nyilvánított szovjet levéltári gyakorlatból azonban egyedül a gyűjtemények létesítését vették át a magyar levéltárak — igazi nyereség csupán egy volt: a fond fogalmát nem a francia, hanem az orosz terminológiából vette át a magyar archivisztika. A Levéltárak Országos Központja jobban hasonKtott a Francia Levéltári Igazgatósághoz, mint a moszkvaihoz és, ugyan a fond szó polgárjogot nyert, a magyar törvényhozás tartózkodott az állami levéltári fond létrehozásától. A lényeg: a magyar levéltárak megmenekültek a szovjet modell bevezetésétől, a kulturális tárcánál maradtak, nem olvadtak be a politikai rendőrségbe. Jánossy Dénes főigazgatót félreállították, de tisztogatás nem történt, a MOL és a vidéki levéltárak szakemberei a helyükön maradtak, a kutatók használhatták a segédleteket és leltárakat, és a külföldi kutatók a rendes olvasótermekben dolgozhattak. A szovjet modell át nem vételének köszönhető a kézikönyvben leírt imponáló haladás. Érdemes volna kideríteni, hog}

7 kik mentették meg a magyar levéltárügyet. Két nevet ismerünk: Borsa Ivánét és Ember Győzőét. Hogy a Politikai Bizottságban ki volt a levéltármentő, ezt kellene kinyomozni. Borsa Ivánról még annyit, hog}

7 a kettős kezelés zseniális ötletével ő hárította el az államosítás veszélyét az egyházi levéltáraktól. Az ajánlott irodalom összesen három könyvet és négy tanulmányt sorol fel. A levéltártörténeti irodalom szegénysége világjelenség. Tanulnunk kellene a könyvtárosoktól. A levéltári jog alfejezet történeti áttekintést ad a levéltárra vonatkozó törvényekről és kellő részletességgel mutatja be a ma érvényes jogszabályokat. Bizonyos elvi kérdéseket nem vet fel. így nem érinti az Európa Tanács 2000 (R) 13-as ajánlásában kifejtett olyan elveket, mint pl. hogy a hozzáférés a levéltárban őrzött iratokhoz jog, engedély csak a zárolt anyag kutatásához szükséges vag}

7 hog}

7 minden minősítést (kutatási korlátozást) törvényen alapuló időhatárhoz kell kötni. Az ajánlás szövege nem jelent meg magyarul, holott Magyarország 71