Levéltári Szemle, 59. (2009)
Levéltári Szemle, 59. (2009) 3. szám - PÁRTÁLLAM ÉS RENDSZERVÁLTÁS - VÖRÖS GÉZA: Egyházak az állambiztonsági dokumentumokban
Egyházak az állambiztonsági dokumentumokban dek és a kisegyházak elleni elhárító munka eredményeit foglalta össze. 4 6 A dokumentum kiemeli, hog} 7 a katolikus és protestáns egyházak papjai általában lojálisak a fennálló társadalmi rendhez, az ellenséges tevékenység elsősorban a fiatal lelkészek részéről volt tapasztalható. Problémaként jelöli meg a jelentés készítője, hogy a fiatalok összefogására, azok megnyerésére törekednek az „ellenséges" egyházi személyek. 4 7 A kisegyházakkal kapcsolatban egyedül a Jehova tanúi tagjairól állapítják meg, hogy igyekeztek lépéseket tenni a taglétszámuk növelése érdekében, két esetben jelentős csoportos összejövetelt tartottak. Eg} 7 1986. július 9-i a Heves megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya által készített jelentése speciálisan csak a kisegyházakkal, felekezetekkel, szektákkal szembeni állambiztonsági munka tapasztalatait és további feladatait írja le. 4 8 A második szekció A második szekció, amelybe a szervezeti egységekhez nem kapcsolódó, 729,71 ifm-t kitevő állambiztonsági iratok tartoznak, nyolc fondra tagolódik. A 2.1. fondban a volt Zárt irattár levéltári anyaga található. 4 9 A Zárt irattár 37,32 ifm-ében majd minden, az ABTL-ben őrzött irattípus fellelhető: internálási anyag, operatív és vizsgálati dossziék, szálas működési iratok. Az egyházak közül a zsidó felekezethez kötődő források találhatóak a Zárt levéltár Egyediügyek, Péter Gábor-ügy és az Egyéb-ügyek csoportjában. Ezek elsősorban a második világháború alatt és azt követően a zsidóság meghurcoltatásával, valamint illegális cionista szervezkedéssel vádolt személyek, szervezetek tevékenységével kapcsolatos dossziék. 5 0 Az állambiztonsági szervek a látókörükbe került személyekről nyilvántartási kartonokat állítottak ki, és attól függően, hogy róluk, vagy tőlük szereztek bizalmas információkat, kerültek a nyilvántartási rendszerükbe. A 2.2.1. állagba az operatív nyilvántartás 110,53 ifm-nyi, a 2.2.2. állagba a hálózati nyilvántartások 16,06 ifm-nyi iratanyaga került. 5 1 A 2.2.1. állagban az 1967-től vezetett, az állambiztonsági szervek által egy adott személyről terhelő, kompromittáló adatok birtokában, vagy bizalmas nyomozás alá vont állampolgárokról kiállított operatív nyilvántartási karton található, amely lényegében egy kibővített névmutató kartonnak felel meg. A karton „A" oldalára, a személyi adatok mellé a terhelő adatok és azok a dossziészámok kerültek, amely(ek)ben az adott személy megtalálható. A „B" oldalon az esedeges további dossziészámokat és terhelő információkat sorolták fel. Ez a kartontípus a rajta lévő adatokkal jelentős segítséget nyújt az adott személyre vonatkozó ügyek felgöngyölítésében. Ikvay László római katolikus lelkész operatív kartonjáról leolvasható, hog} 7 1939től a KIOE vezetője volt, 1953-ban, majd 1961-ben ismét elítélték, végül 1969-ben külföldre távozott. 5 2 Az iraton megtalálhatóak azok a dossziészámok, amelyekben Ikvayra vonatkozó4 6 ÁBTL 1. 12. 4. 215-106/1979. Megyei Rendőr-főkapitányságok ÁB szerveinek és jogelődeinek iratai, Szolnok megyei Rendőrkapitányság. 22. d. 4 7 A jelentés kiemeli Domán Ferenc és Nag} 7 István káplánoknak, és Németh Géza, egyházi működéstől eltiltott református lelkésznek a fiatalok összejöveteleit szervező tevékenységét. 4 8 ÁBTL 1. 12. 4. 45-49/13/1986. Megyei Rendőr-főkapitányságok ÁB szerveinek és jogelődeinek iratai, Heves megyei Rendőrkapitányság. 16. d. 4 9 A Zárt irattárról részletesen ld. TÓTH, 2004. 236-243. 5 0 ÁBTL 2. 1. zárt IV/56b. „Mizráchy"; ÁBTL 2. 1. IV/56. Groszberg Ervin; ÁBTL 2. 1. VII/14. Joint; ÁBTL VII/13/2 Jacobson; ÁBTL 2. 1. zárt IV/44-1 Zsidó Hitközség; ÁBTL 2. 1. zárt IV/15. Dr. Gálos Henrik. 5 1 A nyilvántartási rendszerben szereplő kartonok különböző típusainak leírását ld. PETRIKNÉ VÁMOS, 1999. 4249. ' 5 2 ÁBTL 2. 2. 1. Operatív nyilvántartási karton. Ikvay László. 27