Levéltári Szemle, 59. (2009)

Levéltári Szemle, 59. (2009) 2. szám - VITA - BOLGÁR DÁNIEL: Levéltári kánon és egy tapasztalatlan történetíró. Hozzászólás a Gyáni Gábor: Levéltári kánon és történetírói tapasztalat című tanulmánya nyomán kibontakozó vitához

Bolgár Dániel ilyenre bukkannom az adatbázisban. A Digitarchiv komoly hibája azonban, hogy csakis az egyik és a másik irat szövegének közelebb hozására törekszik, miközben arisztokratikusan elzárkózik az archívumon kívüli világtól: pl. a „rákosi mátyás" kereső kifejezésre a Digitarchiv

ban ezidő szerint 434 találatot kapunk, egy népszerű webes keresőben sok ezret, ám a Digitarchiv 434 előfordulása ebben a sok ezerben nem szerepel. A keresők tehát nem „látják" a MOL digitális levéltárában tárolt szövegeket, ami miatt asszociációs lehetőségek tömkelegét veszíti el a tudomány. Szkennelés, karakter-felismerés és nyitottság a többi világhálózati tartalom felé — az eddigiek alapján úgy tetszhet, ezek egy rugalmas, hatékony, szóval egy használható digitális levéltár kialakításának kulcsmozzanatai. Fölmerül a kérdés: van egyáltalán valami szerepe egy ilyen mechanikus módon létrejövő alkotmány működtetésében a levéltárosnak? A válasz határozott igen. Sőt, egy használható digitális archívum gondozásához nagyobb szellemi erőfeszítésekre, egységnyi iratanyaghoz több levéltárnokra van szükség, mint amennyire egy mai kőlevéltárban. Ha máról holnapra képesek lennénk az összes iratot digitalizálni és közrebocsátani az interneten, akkor ebben a hatalmas, formádan szövegfolyamban bármely történész könnyedén meglelne minden egyes iratot, amiben leírták az őt érdeklő jelenség(ek) nevét. Mégis alig hihető, hogy pusztán ezen információk birtokában megérthető lenne számára a kutatási tárgy. Egy jegyzőkönyv értelmének megfejtéséhez ugyanis sokszor szükség van korábbi vagy későbbi jegyzőkönyvek tanulmányozására is, egy perirat funkciójának belátásához a többi perirat ismeretére, vagyis egy szöveg megértéséhez más szövegekre. Egy ömlesztett, szövegtárszerű digitális archívumban az átlagnál nem szerencsésebb felhasználó sohasem lelné meg az őt érdeklő ügyhöz kapcsolódó iratok mindegyikét, ha az általa keresett kifejezés nem szerepel bennük, és az átlagosnál nem tájékozottabb sosem fogja ádátni, hogy azok a szavak, amelyeket a képernyőn lát, hol, mi céllal és milyen rendbe illeszkedve születtek meg. Ezeken a nehézségeken kell átsegítenie a levéltárosnak a digitális archívumot használó történetkutatót. És mi módon járhat ebben sikerrel a levéltáros? Az iratképző szerv, legtöbb esetben egy hivatal ügymenetének rendjében, éppenséggel a keletkezés kontextusában, eredet és nem tartalom szerint elhelyezni minden egyes iratot — nézetem szerint ez (lesz) a digitális korszak levéltárosának jellemző feladata. Ahogy én látom, nem a rendezés szempontja változik (azt a történészek maguk változtatgathatják majd igényeik szerint), hanem a szintje: a digitális levéltárban csakis olyan anyagot van értelme elhelyezni, ami nemcsak közép-, de darabszinten is rendezett. 58