Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 1. szám - BESZÁMOLÓK - A levéltáros egyesületek első nemzetközi konferenciája. Madrid, 2007. október 18-20. (MOLNÁR LÁSZLÓ - SÍPOS ANDRÁS)

mintegy 80.000 főre rúg. 46 ország 77 egyesülete tartozik jelenleg a szekcióhoz. Közülük igazi „mamutszervezetnek" számít a főként észak-amerikai irat-, dokumentum- és információkezelési szakembereket tömörítő ARMA International a maga 11.000 fős tagságával. A nagy múltú Amerikai Levéltárosok Egyesületének közel 5000, a kínai egyesületnek 4000, a franciának 1200 tagja van. (A Magyar Levéltárosok Egyesülete tehát közel 800 főnyi tagságával létszámát tekintve sem tartozik a kicsik közé, a hazai levéltári intézmények munkatársait pedig nemzetközi összehasonlításban is kifejezetten jó arányban tudhatja tagjai között. Annál elgondolkodtatóbb, miért érződik ez sokszor kevéssé az egyesületi élet „élénkségén".) A szekció eddigi eredményei közül kiemelhető a Levéltárosok Etikai Kódexének

1 megalkotása, az egyesületi mintaszabályzat és a lobbizási útmutató közzététele. Jelentős szerepet vállalt a szekció az európai levéltári konferenciák megszervezésében, hosszú ideig szinte pótolva a csupán 2000-ben megalakult Európai Regionális Tagozat hiányát. Jelenleg futó projektjei közül fontos a nemzetközi egyesületi adattár felállítása, a szegény és alulfejlett országok levéltárügyének szóló segélyprogramok és akciók szervezettebbé tételére irányuló Levéltári Szolidaritás program. Foglalkoznak a levéltári képzés és képesítés rendszereinek és megoldásainak nemzetközi felmérésével és ennek tanulságai alapján ajánlások kidolgozásával. A szekció a négyévenként sorra kerülő Nemzetközi Levéltári Kongresszusok alkalmával tartja rendes közgyűléseit, vezetősége pedig általában évi két alkalommal tanácskozik. 2007 októberében Madridban első ízben vállalkoztak szélesebb körű nemzetközi konferencia önálló megrendezésére. Gérard Ermisse (Franciaország), a szekció korábbi elnöke immár a konferencia záróülésén tekintett vissza röviden az 1970-es évekbeli kezdetekre, melyek elmondása szerint a kevés tag, a csak szűk körben megnyilvánuló érdeklődés miatt meglehetősen reménytelennek tűntek. A mostani jó hangulatú, eleven eszmecserét eredményező konferencia bizonyítja, hogy az ICA/SPA mára a világ minden részén jelen lévő, a legkülönbözőbb környezetből jövő kollégák közös gondjait artikulálni tudó szervezet. Az alábbiakban a vitákban szóba került nagy számú kérdés közül néhány, az egyesületek szerepét és jövőjét érintő kulcsproblémát emelünk ki. Roppant sokszínű kép bontakozott ki abban a tekintetben, hogyan definiálják magát a szakmát, hogyan vonják meg annak határait, azaz „ki számít levéltárosnak" és kiket igyekeznek bevonni az egyesületekbe. Ez szorosan összefügg a képzettség és képesítés kérdésével, ami a szakma „céhes jellegét" biztosítja. Állandó feszültséget jelent a szakma köztes helyzete a kulturális örökség fenntartásával és az információkezeléssel foglalkozó ágazatok között, illetve az, hogy hogyan tartható fenn a szakma egysége és a szaktudás közös alapja a hagyományos és a modern digitális dokumentumok kezeléséhez szükséges ismeretanyag nagyfokú szétágazása mellett. Általában megállapítható, hogy a szakma határait a legtöbb helyen jóval tágabban vonják meg, mint a hazai gyakorlat, amely jórészt csupán a szűkebb értelemben vett (kizárólag maradandó értékű iratokat őrző) levéltári intézményekben dolgozókat vagy azokhoz szorosan kötődőket sorolja a szakmához, és ez tükröződik az MLE összetételében is. Az egyesületek érdekképviseleti tevékenységének egyik jellemző területe a levéltárosi és iratkezelői (

records manager) képesítés fontosságának széles körű elismertetésére 1 A levéltárosok etikai kódexe. Fordította: KÜNSTLER FERENC. Levéltári Szemle XLVIII (1998) 1. sz. 45-48. 54