Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 4. szám - ISMERTETÉSEK, BESZÁMOLÓK - DÓKA KLÁRA: AZ új rendszerű szakképzésről

ket is, így lehetséges, hogy egyes feladatokat (pl. jegyzékek készítése) számítógépen kell megoldani. A középfokú szakmai vizsga két, esetleg három, az ötödik modult magában foglaló emelt szintű egy napot fog igénybe venni, de lesz lehetőség bizonyos összevonásokra is. A legkisebb vizsgacsoport 10 fő, a legnagyobb 35 fő lehet. Az OKJ-s tanfolyamok képzési programjait nem szükséges külön akkreditáltatni, mivel — mint jeleztem — azok követik a jogszabályban rögzített követelményeket. A képző intézménynek azonban — a korábbi rendszerhez hasonlóan — a területileg illetékes munkaügyi központnál rendelkeznie kell regisztrációval, amit négy évenként megújítani szükséges. A regisztrációhoz az kell, hogy egy vizsgaszervező úgynevezett befogadó nyilatkozatot adjon. A volt NKÖM-höz tartozó szakmáknál a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus volt eddig is, és várhatóan a jövőben is ez lesz általában a vizsgaszervező, de a Magyar Országos Levéltárnak is lehetősége van arra, hogy ezt a jogot megszerezze. Országosan az Oktatáskutató Fejlesztő Intézet koordinálja a vizsgaszervezési feladatokat. A 20/2008. OKM rendelet egyik melléklete tartalmazza a régi és az új OKJ tanfolyamok kapcsolatát. Emelt szinten egyértelmű, de középfokon is hasonló az összefüggés. Ez azt is jelenti, hogy aki elvégzett korábban középfokú tanfolyamot, az valamilyen módon be fog számítani a folytatáshoz. A vizsgaszabályzat a felmentések ügyét a későbbiekben működő vizsgabizottságok hatáskörébe utalja. Néhány megjegyzés az új rendelkezéssel kapcsolatban. A levéltáros szakma sajátos helyzete miatt a modul rendszerű képzésnek eredeti célját tekintve semmi értelme nincs. Egyetlen modul sincs ugyanis, ahol a szerzett ismereteket más területen, például segédkönyvtárosként vagy múzeumi munkatársként hasznosítani lehetne. A középfokú záróvizsga (szakmai vizsga) túl bonyolult, bár a gyakorlatban ki fog alakulni annak normális menete. Az első alkalommal azonban sok nehézséggel kerülnek szembe a képző intézmények, a vizsgaszervezők és a hallgatók is. Sajnálatos, hogy az irattáros képzés nem kapott nagyobb hangsúlyt, ráépülésként legalább az emelt szintet kellett volna az OKJ kiadásakor biztosítani. A kezelő-irattáros képzés összevonása szintén az irattárosokat sújtja. Olyan ismereteket kell a korábbinál alaposabban megszerezniük, amit munkájuk során már nem fognak használni. A munkáltatók kevésbé fogják őket beiskolázni az időigényesebb és nyilván drágább tanfolyamokra. A rendelkezések nyertesei a kezelők. Az új ismeretekkel irattárakban, levéltárakban egyaránt dolgozhatnak, és a levéltárak munkatársainak sem árt, ha megtanulnak iktatni. Míg korábban a kevés jelentkező miatt három évenként indult egy-egy kezelő tanfolyam, most akár évenként beiratkozhatnak. Lényegesen könnyebb lett a segédlevéltáros tanfolyam, hiszen csak a korábbi 1-2. félév anyagát kell tanulni, és ebben a keretben szakdolgozat sincs. Ahogy korábban, az új rendelkezés ezúttal sem ad lehetőséget arra, hogy a megszerzett segédlevéltáros ismereteket az egyetemi felvételeknél valamilyen módon beszámítsák. Az egész új rendszernél pozitívum, hogy az a képzést közelebb hozta a gyakorlati munkához. A különféle (nem levéltári) képző intézményekben nem lehet eztán már olyan irattáros tanfolyamot tartani és bizonyítványt szerezni, hogy a hallgatók nem is láttak iratot, leg81