Levéltári Szemle, 58. (2008)

Levéltári Szemle, 58. (2008) 2. szám - MÉRLEG - DONÁTH PÉTER: A magyar művelődés és a tanítóképzés történetéből, 1868-1958. Budapest, 2008 (KATONA CSABA)

intézeti tanárokat. A tanítóképzők sorsának alakulása így a közoktatás többi intézményénél szorosabban követi a rendszer, ill. kurzusváltásokat, s karakteresen jeleníti meg azok jellegét." A szerző számos levéltár, kézirattár, különböző magánszemélyek iratai, interjúk, továbbá bőséges szakirodalom bevonásával — saját szavaival élve — dokumentatív-elbeszélő módszerrel vetette papírra írásait. Ami valamennyiben közös: az esettanulmányok révén kitapinthatóak a konkrét témákon, sőt magán a tanítóképzésen túlmutatóan a hatalom ideológiai (voltaképpen tehát nyers politikai) céljai érvényesítése érdekében alkalmazott módszerei, amelyek gyakorta a hétköznapi adminisztráción túl a munkajog, sőt esetenként már a büntetőjog határait feszegették vagy át is lépték: mindez pedig végső soron a hatalom ideológiai/politikai beágyazottságára és működési mechanizmusára vet fényt. A szerző írásaiból kiviláglik, hogy különösen fontos hangsúlyt kaptak a szakmai kérdések (szervezet, módszertan, kitűzött nevelési cél stb.) mellett a fentiek jegyében a tanítókkal szemben elvárások olyan értelemben, hogy a „megfelelő" eszmeiséget hirdessék. Altalánosságban az kristályosodik ki, hogy a Monarchia Magyarországán kiemelkedő jelentőséget kapott a nemzetiségi lakosság állampolgári, kulturális és nyelvi kötődésének erősítése, az államhoz, Magyarországhoz való lojalitásának kiszélesítése: a soknemzetiségű állam, ahol a nemzetiségek többséget alkottak, nem véletlen helyezte a kérdéskört érdeklődése homlokterébe, aminthogy az sem véletlen, hogy a Trianon utáni Magyarországon is érzékeny kérdés maradt e téma. A kötet négy tanulmánya is a nemzetiségi kérdés oktatásban elfoglalt — néhol talán túldimenzionáltnak ható — szerepét járja körül, már-más témát, szempontot állítva a középpontba. Ezek sorából az első tágabb időhatárt — a Monarchia létrejöttének éveitől a dualista állam alkonyáig terjedő időszakot — alapul véve szemléli a tanító(nő)képzők felekezeti/nemzetiségi kérdéseit. Négy másik írás szűkebb, konkrétabb területre koncentrál: az 1922. évi választások és a szlovák nyelvoktatás összefüggéseit boncolgatja ezek egyike, a másik három viszont a német nemzetiségi kérdést állítja vizsgálata középpontjába, ismét más-más alapvetéssel. Az egyik a nagyformátumú kulturpolitikus, Klebersberg Kunó nemzetiségi politikáját járja körül, a másik a német tanítóképzés kulcsfigurájának, Lux Gyulának személyiségét, tevékenységét villantja fel, a harmadik pedig a két háború között Budán működött német tannyelvű tanítóképző történetére fókuszál. A Monarchia bukása után az 1918. évi polgári demokratikus forradalom és az 1919. évi proletárdiktatúra gyökeres változást hozott: mindkét rövid életű időszakban különös hangsúlyt kapott a „váltások" után a tanítók ideológiai felkészültségének biztosítása, ami azonban ezeknél maradandóbb törekvésnek bizonyult, az a Horthy-rendszer kereszténynemzeti ideológiájának sulykolása volt mindenféle „forradalmi veszedelem" ellenében. E gyorsan egymást követő váltásokkal szembesült pl. az a Nagy László, akinek 19191922. évi tevékenységét és annak emberi és szakmai következményeit vizsgálja a kötet utolsó tanulmánya. Végezetül szólni kell a kötet tartalmának legnagyobb részét kitevő kismonográfiáról is: ennek az írásnak az időbeli távlata feszül a legtágabb horizonton, hiszen a nagymúltú nagykőrösi (református) tanítóképző múltját vizsgálja egészen az első világháborútól az 1958-ig terjedő időszakban, ily módon az 1989. évi rendszerváltás kivételével a 20. század összes nagy ideológiai hullámának államideológiává emelkedését befogja, illetve látja és láttatja ennek hatását az adott intézményre. Végigkövetheti az olvasó a képző ve95