Levéltári Szemle, 58. (2008)
Levéltári Szemle, 58. (2008) 2. szám - EGYETEMI LEVÉLTÁRAK - SZÖGI LÁSZLÓ: Egyetemi levéltárak Európában
egyetemi könyvtárak kézirattáraiban. Ennek ellenére, mivel így is már 100-150 év forrásairól van szó, ezek a levéltárak is jelentős értékeket őriznek. Az 1855-ben alapított, híres Zürichi Műegyetemen a teljes anyagot az ottani egyetemi levéltár gyűjti, s hasonlóan értékes gyűjtemény van az általam is kutatott, francia tannyelvű Genfi Egyetem Levéltárában. Közép-Európa egyik legjelentősebb egyetemi levéltára és egyben kutatóintézete Prágában, a Károly Egyetemen található. Térségünk legrégibb egyetemén, a középkori Collegium Carolinum mellett önálló épületben működik a levéltár a maga közel 2500 folyóméternyi iratanyagával, könyvtárral, dokumentumtárral és a Károly Egyetem történetét kutató egyetemi intézettel. A mintegy 15 fős intézet létszámában a legnagyobb a térségben és tudományos produktuma is imponáló. Önálló periodikája a Acta Universitatis Carolinae Pragensis - História Universitatis Carolinae Pragensis 1960 óta jelenik meg évenként. Egyéb sorozatok mellett 2 0 a prágai egyetem történetéről jelenik meg talán a legtöbb kiadvány, hála az intézet sikeres munkájának. 2 1 A nemzetközi hírű intézet nagyban járul hozzá a cseh kultúrdiplomáciához, a levéltár munkatársai aktív résztvevői a nemzetközi tudományos életnek. Az egyetem fennállásának 650. évfordulójára 1998ra Prágában egy egyetemi múzeumot létesítettek, ami alighanem szintén a térség egyik érdekes gyűjteménye. 2 2 Prága másik, kisebb de a műszaki tudományok szempontjából érdekes egyetemi levéltára a cseh főváros műegyetemén működik 1962 óta. A 18. század végétől kezdődő regisztratúra jellegű fondok mellett sok személyi hagyaték is található a levéltárban, valamint kép-, hang- és tervtára is figyelemre méltó. 2" Önálló egyetemi levéltár működik a brünni Masaryk Egyetemen 2 4 és újabban az ottani Műegyetemen is. Olmützben (Olomouc) az egykori magyar szempontból is híres jezsuita egyetem régi iratai és anyakönyvei a területi levéltárban találhatók. 2 5 Északi szomszédunknál, Szlovákiában, a pozsonyi Komensky Egyetemen működik 1965 óta a Rektori Hivatal részeként, félig önálló egyetemi levéltár, amely az elmúlt években jelentősen fejlődött és jó kapcsolatokat alakított ki a magyar egyetemi levéltárakkal. Pozsonyban a Műegyetemen is létezik egyetemi levéltár. Az egykori magyar felsőoktatási intézmények, a pozsonyi és a kassai királyi akadémia, valamint a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem iratait napjainkban a Szlovák Állami Levéltár őrzi. A kassai jezsuita egyetem iratai különféle kassai közgyűjteményekben találhatók. A Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémia iratainak egy része a Központi Bányászati Levéltárban, a pozsonyi evangélikus líceum iratai pedig a Szlovák Tudományos Akadémia úgynevezett Líceumi Könyvtárában kutathatók. Másik szomszéd országban, Romániában sokáig ismeretlen volt az egyetemi levéltár intézménye, az egyetemek iratait az állami levéltárak őrizték, így pl. Kolozsvárott az 2 0 Zprávy archivu Univerzity Karlovy. (1976 óta 8 kötet jelent meg.). 2 1 A II. világháborúban elkallódott központi anyakönyvek helyett a kari matriculákat teszik közzé a Monumenta Historica Universitatis Carolinae Pragensis című sorozatban. I. Matricula Facultatis Medicae Universitatis Pragensis 1657-1783. Praha, 1968. 186. II. Album Academiae Pragensis Societatis Jesu 15731617. Praha, 1968. 129. E sorozat korábbi kötetei már 1832-ben, ill. 1834-ben kiadásra kerültek. Az egyes fondok anyagát önálló segédletsorozatok kiadásával teszik kutathatóvá. Vö. Akademicky Senat Prazske Univerzity 1796-1882., Katalogy posluchacu Prazské Univerzity 1752-1882. Praha, 1984. 98. 2 2 VÖ.: MIROSLAV KUNSTAT : Das Archiv der Karls Universität Prag ... Archivspraxis 23-32. 2 3 Jubileumi ismertetője: Archiv Ceského vysokého v Praze 1962-1987. Praha, (1987) 40. 2 4 JIFTI PULEC-ZDENKA FRIJDKOVÁ : Das Archiv der Masaryk-Universität in Brünn Archivpraxis 41-48. 2 5 MILOS KOURIL: Universita Olomouc (1576) 1640-1950 Inventar. Olomouc, 1962. (kézirat) 8