Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 1. szám - MŰHELY - Cs. Varga Katalin: Egy ügynök emlékezik: 1956 a Magyar Posztógyárban: forrásközlés / 60–68. o.

Az egyetemistát nem ismerték, csupán Herteleim Károlyt és Wertheimernét a pártbizottság agit-prop osztály felelősét. Mint értesültem Herteleim Károly személyes ismerőse volt az egyetemistának, míg Wertheimerné mint ellenőrző vett részt a gyűlésen. Mielőtt azonban a következő üzembe eljuthattak volna, Titz Mátyásné, a vállalat akkori igazgatója letiltotta a további gyűlést, és a gyár területének elhagyására szólította fel az egyetemistát. Személyesen én már nem találkoztam velük

16

, mert amikor én már beértem, nem voltak a gyárban. Az üzemből visszamentem a szerkesztőségbe, hogy a további részleteket beszéljük meg a kitűzött riport kialakulásának várható fejleményeiről. Mint később kiderült erre semmi szükség nem volt. Ugyanis erre a napra tervezte a gépműhely ifjúsága a parlamentáris gyűlését. Nagyon kedvezett ennek a gyűlésnek a délelőtt folyamán megjelent egyetemista által felolvasott 14 pont és a széltébe-hosszába elindult találgatások. Ezért a DISZ vezetősége, valamint a DISZ vezetőségválasztásra kiküldött kerületi ifjúsági vezető is úgy találta helyesnek, ha gyári viszonylatban tartják meg - összevontan - ezt a gyűlést. így történt meg aztán, hogy a vitadélutánt, a vállalatvezetőség által tervezett értelmiségi gyűlés is beleolvadt egyetlen tömegdemonstrációba a kultúrteremben. Mivel én délutános műszakban dolgoztam, részt ezen a gyűlésen (a DISZ titkár vezette) nem vehettem. A „konkrétumok" visszaadásáról csak egy zavaros kép bontakozott ki, amelynek összegezett tartalma: ,jól beolvastak végre a vezetőségnek" kifejezésben került tálalásra. Ha egy-egy emberekből álló csoport összeverődött örömüket nem titkolva, egymás szájából kapkodták ki azokat a szavakat, melyek a vezetőség felé bírálatként elhangzottak. (Meg kell jegyeznem, hogy ezek a heves párbeszédek annyira általánosak és zavarosak voltak, hogy ma ezeket a tévedés veszélye nélkül különválasztani nem lenne könnyű, szinte lehetetlen. Hiszen az ember ebben a kezdeti időben is csak azt figyelte már, hogy mit mondanak, anélkül, hogy figyelte volna, hogy ki is mondja és csupán az összbenyomásokra koncentrált.) A délutános műszak órái eléggé feszült légkörben teltek, mivel délelőtt az egyetemista bejelentette a délutánra tervezett Bem téri gyűlést, (felvonulásról — a hallottak alapján — nem volt szó) Este hét óra felé kaptunk híreket az utcai tüntetésekről. Előttem ismeretlen fiatalok jöttek haza és a gyárkapuban lévő — és hírekre váró — emberekkel közölték az utcai felvonulás részleteit. Ezek a fiúk hozták a „Szabad Ifjúság" külön kiadását, amelyben közölték — többek között Gerő Ernő 8 órára kitűzött rádióbeszédjét. Ezt a rádióbeszédet a portán én is végighallgattam. Akkor az volt a véleményem, hogy az adott kritikus percekben a „fenyegető" tónusú beszéd nem volt politikus és csak olaj volt a tűzre. (Persze most nagyon sok ember előtt már nem kétséges, hogy ez[t] a tüzet szándékosan élesztgették.) Este 10 órakor a várakozás feszült izgalmával indultam haza, a pesti lakásomra. A Madách téren kellett volna keresztül vágnom, de amikor odaértem, éppen akkor vonultak fel a magyar páncélosok. A téren hatalmas emberáradat. Teherautók szelték keresztül-kasul a teret fiatalokkal megrakodva, akik különböző — többek közt a szovjet hadsereg kivonását követelő —jelszavakat kiabáltak. Nyilvánvaló ellentmondás van a beszámolóban. Először csak egy egyetemistát említ, de később, azt írja, hogy nem találkozott velük. 63