Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 1. szám - MŰHELY - Erdész Ádám: A felejtés stációi: 1956 emlékezete / 52–59. o.

torlást maga után vonó politikai demonstrációnak minősülhetett. Azaz az emlékezés e téren is visszaszorult a személyes szférába. A tankönyvekben többnyire egy, a már említett négy alapvető okra épülő anyagrész tárgyalta az „ellenforradalom" történetét, a tananyagba illesztett, figyelmet leginkább megragadó képek többsége rendszerint a Köztársaság téri pártház ostromát idézte. Ám ez a lecke mind a nyolcadikos, mind a negyedik gimnazista tankönyvnek a legvégén volt, időhiány vagy éppen a hazugság elkerülése végett sok történelemtanár ezt a témát nem is tanította. 1956 áttételes vagy allegorikus művészi megjelenítése — mint Jancsó Miklós Szegénylegények című filmje, Déry Tibor Szerelem című novellája és a belőle készült film — fehér hollónak számított. Az emlékezet számára maradt a személyes szféra. Kétségtelenül erről tudunk legkevesebbet, hiszen a családi, baráti körben folytatott beszélgetéseknek ritkán maradt nyoma, de az elmúlt években lezajlott feltáró munka alapján talán nem nagy kockázat feltételezni, hogy a forradalom emléke, a társadalom egészét tekintve, a személyes szférában is elhalványodott. Békés megye '56-os forrásainak összegyűjtésekor kevés olyan dokumentum bukkant elő, mint a gyulai forradalmi bizottság egyik tagjának, Radóczy Andrásnak a memoárja.

20 Ő 1965-66-ban tekintette fontosnak, hogy „memoár füzetében", jó terjedelemben papírra vesse a maga ötvenhatos emlékeit. Vannak a személyes emlékezet működésének különleges példái is: a gyulai származású Kosa László professzor 60. születésnapja alkalmából készített interjúban mesélte el tanítványainak, hogy a különlegesen erős érzelemmel átélt októberi emlékeket házasságkötésük dátumának kiválasztásával is őrizték: „Mi 1964. október 23-án azzal kötöttünk házasságot, hogy az a nap egyszer még nem csak a mi ünnepünk lesz. "

21 Természetesen a felejtést erőszakkal, a tömegkommunikáció eszközeinek teljes birtoklása mellett sem lehet kikényszeríteni, ha a társadalom maga nem mutat hajlandóságot az emlékek eltemetésére. A rendszer irányítói nagyon jól tudták ezt. A hatvanas évek közepére váltak érezhetővé szélesebb rétegek számára a kádári konszolidáció eredményei. Vidéken is megindult lassan a modernizáció, amely a társadalom aktívabb része számára bizonyos fokú jólétet teremtett. Valuch Tibor Hétköznapi élet Kádár János korában

12 című könyvében felvillan előttünk mindaz, ami a nagy többség számára vonzerővel bírt. A szépen berendezett, fürdőszobás kockaház vagy a kétszobás lakás, a telek, a hosszú várakozás után megvásárolható autó, a kényelmet szolgáló apróbb-nagyobb eszközök mind azt sugallták, érdemes felejteni. A vizsgálódásunk előterében álló Békés megyében nem hanyagolható el az sem, hogy lazulhatott valamelyest a tradicionális, szigorúan a munka követelményeinek alárendelt életmód. Nőtt a szabadidő mennyisége, hogy azután paradox módon a felszabadult idő egy részét a privát szektorban — háztáji, gmk — újra csak munkára kellett fordítani, azt sokan inkább lehetőségnek, semmint korlátnak tekintették. A hatvanas években érintette meg a magyar társadalmat a nyugati típusú fogyasztói kultúra, a modernitás szele. Lassan cserélődni kezdett az egyes embert munkahelyén és otthonában körülvevő eszközkészlet: az emberöltő(k)re készülő bútorokat, használati tárgyakat, szerszámokat új formájú, színesebb, gyakran műanyag tárgyak váltották fel. Mindez a szocializmus korszakában végig sugallt „a múltat meghaladjuk" 20 A memoár részletei: RADÓCZY ANDRÁS: Visszaemlékezés 1956-ra és a megtorlás éveire. Bárka, 2006. 5. sz. 96-110. 21 Hagyomány, közösség, művelődés. Szcrk. ABLONCZY BALÁZS, IFJ. BERTÉNYI IVÁN, HATOS PÁL, KJSS RÉKA. Budapest, 2002. 552. 22 VALUCH TIBOR: Hétköznapi étet Kádár János korában. Budapest, 2006. 191. 58