Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 1. szám - MŰHELY - Erdész Ádám: A felejtés stációi: 1956 emlékezete / 52–59. o.

hogy minél előbb meghalhassak, egyszerre úgy éreztem, hogy élni szeretnék még 20—30 évig, hogy láthassam azt a Magyarországot, amit ezek a fiatalok fognak megteremteni. "

s A társadalom minden rétegéből lehetne hasonló hangulatú forrásokat, visszaemlékezéseket idézni az őrizetlenül hagyott pénzgyűjtő ládákról, a Budapestre indított önkéntes élelmiszerküldeményekről. Ám a forradalom nemcsak a szabadság, az igazság, a függetlenség érzését tette átélhetővé. Voltak olyanok, akik számára mást is hozott 1956 októbere. Vas István megrendítően írt erről Az új Tamás című versében. A két részből álló vers első részében a hitetlen Tamás történetét írja le, a következő záró sorokkal: „ >Mivel láttál engem, hiszed, hogy én vagyok: /akik nem látnak és hisznek, azok a boldogok< -felelte Jézus Tamásnak. " Majd a második rész így folytatódik: „De én, új Tamás, azt mondom: boldogok, akik látnak. / És boldog vagyok én, hogy láthatok, / és elmondhatom, hogy „Feltámadott!" / Feltámadtál, sírba tett nemzetem, / a hét sebedet látta két szemem, / és kezeden a vasszögek nyomával / megjelentél a zárt ajtókon által. / A nyüvek között megmozdult a tested, la sziklakövet félregördítetted, /és eljött közénk a pünkösdi lélek, / s értelme lett értelmetlen igéknek. // Mert én voltam az a Kettős, hitetlen: / azt hittem, nem vagy, csak a képzeletben, / s hitetlen ujjamat sebedbe mártva / tudom csak, mi a test feltámadása, /és szólni nem tudok, csak dadogok: /magyar vagyok. // Es köszönöm, hogy szent sebed előtt / életem tornya összedőlt, / s kiárad bennem boldog szégyenem, /s minden szenvedve hordott kételyem /s a szenvedélyes értelem /érvénytelen, érvénytelen. ... Es nem vagyok többé Kettős, csak egy, /bizonyosság dobbantja szivemet, /s értelme lett a nem-értett igéknek: /te vagy az út, az igazság, az élet. " Az Egy mondat és a Mennyből az angyal mellé illő nagy vers, számunkra történeti forrásként érdekes, mert dokumentálja, hogy voltak, akik a forradalom napjaiban korábbi traumák után gyógyulva, nemzeti identitásukban erősödtek meg. Az emlékezet, illetve a felejtés szempontjából a másik fontos tényező a forradalomban való társadalmi részvétel nagysága. A részvétel és az aktivitás arányait Valuch Tibor vizsgálta. Két szinten végezte el becsléseit: eszerint a forradalom időszakában lezajlott tömegmegmozdulásokban az ország 15 éven felüli lakosságának egynegyede-egyötöde vett részt. A részvételnél nagyobb aktivitást tanúsítottak azok, akik valamilyen újonnan megalakult testület tagjai lettek; az ő számukat Valuch 140-180 000 főre teszi.

4 Azaz, a forradalom a társadalom széles rétegeit megérintette, s a különleges történeti pillanatokhoz hasonlóan mély érzelmi azonosulást váltott ki. A széles részvétel és az érzelmi átéltség ellenére a hatvanas évek közepére '56 tematikája, a hivatalos interpretációt leszámítva, kiszorult a hazai nyilvános diskurzusból. A még 1956 decemberében kijelölt keretek szerinti értelmezés is csekély teret kapott. A hatalom, ha csak tehette, inkább a hallgatást és az elhallgatást választotta saját verziójának újra és újra való ismételgetése helyett. A Kádár rendszer mindenhova elérő erőszak-apparátussal és maradéktalanul kézben tartott sajtóval rendelkezett, a csendet gond nélkül meg tudta teremteni. Ám hallgatás és hallgatás között különbség van: 1849-ben is lezajlott egy, a társadalmat megrázó megtorlás, működött a cenzúra, a kormányzat mindent megtett azért, hogy a forradalom emléke elhalványuljon, de nem járt sikerrel. 1860-ban, a rövid alkotmányos időszakban a megyék többsége tüntetően visszatért 1848-hoz, az 1848^49-ben szerepet vállalt férfiakat választották meg tisztségviselőnek, s a társadalom, minden adódó alkalommal demonstrálta, hogy az 1849-ben megszakadt folyamato3 Pallavicini-Andrássy Borbála kitelepítési és 1956-os naplója. Budapest, 1990. 232. 4 VALUCH TIBOR: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Budapest, 2001. 249. 53