Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 4. szám - IN MEMORIAM - Szende Katalin: Kubinyi András (1929-2007) / 93–94. o.

KUBINYI ANDRÁS 1929-2007 Ez év novemberében eltávozott körünkből a késő-középkori magyar történelem legjobb ismerője, nemzetközi hírű iskolateremtő kutatója. Kubinyi András a középkortudomány minden ágában maradandót alkotott: történészként, muzeológusként, régészként — és levéltárosként is. Gazdag életpályáját időrendben követve tulajdonképpen ez utóbbi tudományszakkal kellett volna a felsorolást kezdeni. Egyik első munkahelye, miután Budapesten 1947 és 1951 között történelem-latin szakot végzett, majd 1952-ben levéltárosi diplomát szerzett, a Miskolci Levéltár volt. Habár munkásságának további évtizedei 1954 és 1978 között a Budapesti Történeti Múzeumhoz illetve 1978-tól haláláig az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (illetve az 1990-es években más egyetemekhez is) kötötték, kutatóként és oktatóként mindvégig hű maradt a levéltárakhoz (is). Bátran állíthatjuk, hogy nála alaposabban senki sem ismerte és újszerűbben senki sem használta fel a Hunyadi- és Jagelló-kor okleveles forrásanyagát. Mindhárom fő kutatási területén, a gazdaság- és társadalomtörténetben, a város- illetve településtörténetben valamint a politika- és intézménytörténetben is olyan új módszereket dolgozott ki, amelyek nemzetközi szinten is újdonságnak számítottak, és amelyek segítségével a sokszor kedvezőtlen magyar forrásadottságok ellenére számottevő új eredményeket tudott felmutatni. 0 volt az első, aki az igazgatás különböző szerveinek működését, így a pénzügyigazgatást, a királyi tanácsot és több más hivatalt, amelyeknek saját levéltára nem maradt fenn, az ezekben tisztségeket viselő vagy fontos szerepet játszó személyek életrajzán, pályaképének közös vonásain keresztül, az úgynevezett prozopográfiai módszerrel mutatta be. 0 dolgozta ki a középkor végi településhálózat hierarchikus térbeli rendjének vizsgálatát, amelynek során az egyetemi anyakönyvektől a vásárprivilégiumokon keresztül a hatalmaskodási oklevelek véletlenszerűen fennmaradt adataiig minden rendelkezésre álló forrást a legapróbb részletekig ki tudott aknázni. 0 hívta fel a magyar régészeti kutatás figyelmét arra, hogy a középkor településeinek, gazdaságának és anyagi kultúrájának megismerése nem lehetséges a tárgyi, képi és írásos források együttes vizsgálata nélkül. Mindezeket a módszereket és megközelítéseket a legalaposabban diákjaival, az egyetemi hallgatók egymást követő nemzedékeivel ismertette meg. A magyar középkor kutatóinak jelentős része joggal és büszkén vallhatja magát Kubinyi András tanítványának. Itt is a levéltáraké, illetve a levéltárosoké az időbeli elsőbbség: 1963-ban az ELTE Történelem Segédtudományai Tanszéken kezdte meg oktatói munkásságát, amit azután a Középkori Magyar Történeti Tanszéken, majd élete végéig az általa alapított Közép- és Koraújkori Régészeti Tanszékeinek keretében végzett. A levéltári és epigráfiai források ismeretét — a közékor egyetemes szemléletének jegyében — minden kutató számára elsődlegesnek tartotta. Régészhallgatóként épp olyan részletesen elsajátíttatta velünk az oklevéltan, a paleográfia, a pecséttan és a címertan alapjait, mint korábban a levéltárosokkal vagy a történészekkel, így sokszor más szakok hallgatói is a régészeknek meghirdetett forrásismeret-óráit vették fel, ha birtokába akartak jutni a mesterségbeli tudás teljességének. A tárgyi ismeretek mellett azonban legalább olyan fontos volt tanári munkájában, hogy kutatói alaposságra, a nemzetközi szakirodalom naprakész követésének (és ha kellett: kritikájának) igényére, a múlt legapróbb részleteinek és nagy összefüggései93