Levéltári Szemle, 57. (2007)
Levéltári Szemle, 57. (2007) 4. szám - HÍREK - Szatucsek Zoltán: Webszemle: a Nagy Testvér figyelte Orwellt: továbbra is eretnekek: időgép az internethez: zöld levéltár az antipóduson / 46–49. o.
sok keverték el az elmúlt századok során, az 1628-ban készített ismertető pedig csak arra utalt, hogy a pergamen három bíboros hosszú utazásának beszámolója. Azt, hogy a küldöttséget Berengár érsek, a pápa jobbkeze vezette, s hogy célja a templomosok kihallgatása volt, az egykori levéltáros nem tartotta fontosnak rögzíteni. így a hétszáz éves, egy méter széles, asztallap méretű pergamen érintetlenül szunnyadt a 17. századi iratok között. A történetet eddig a végéről ismertük, miszerint a pápa 73/2-ben a vienne-i zsinaton, öt évvel Jacques de Molay letartóztatása után és két évvel a nagymester máglyára küldése előtt feloszlatta az eretnek rendet. A Chinon-pergamen a lovagrend vezetőinek pápa előtti kihallgatását dokumentálja, amely alapján a Szép Fülöppel szembenálló V. Kelemen felmentette (!) a templomosokat. A per során a templomosok elmesélték a beavatási szertartásukat, ahol a jelöltek leköpték a keresztet, megtagadták Jézust és egy nekik felkínálkozó férfi fenekét, köldökét és száját is meg kellett csókolniuk. A lovagok ezt a furcsa ceremóniát azzal magyarázták, hogy mindez azt a megaláztatást szimbolizálja, amelyet a mórok fogságába esve elszenvednének. A pápa elfogadta a magyarázatot és feloldozta őket, ám Szép Fülöp nyomására a döntést hamarosan felülvizsgálta és eretneknek bélyegezte a rendet. Frale még jóval a sajtótájékoztató előtt úgy nyilatkozott, hogy a dokumentum azt igazolja, hogy a templomosok a pápa szerint nem voltak eretnekek, és könynyen lehet, hogy XVI. Benedek bocsánatot kér majd az eljárás miatt. A kíváncsiságot a templomosokat körülvevő számos legenda táplálja. Hogy a nagymester átka nyomán egy éven belül meghalt Szép Fülöp és Kelemen pápa is, azt Druon Elátkozott királyok című regényfolyamából ismerjük. A legenda szerint azonban ők őrizték a Szent-Grált de a rendet hírbe hozták a szabadkőművesekkel is. A kiadvány érdekessége, hogy az újabb feldolgozások — legfőképpen persze a Da Vinci-kód — nyomán megnövekedett érdeklődést alaposan kihasználva a Vatikán a mindössze 799+1 példányban megjelenő fakszimilét 8375 dollárért árulja- nem tévedés, darabját másfél millió forintért! Bár a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint ez nem lankasztja sem a könyvtárakat, sem a magángyűjtőket, egyelőre egy kötet sorsa biztos: a Processus Contra Templarios 800. példánya XVI. Benedek könyvtárát gazdagítja. http://www.collectionscanada.gc.ca/webarchives/index-e.html 47