Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 3. szám - EGYHÁZI LEVÉLTÁRAKRÓL - Lakatos Andor: Egyházi levéltárak Magyarországon a 21. század elején - fordulóponton? / 4–16. o.

A működés finanszírozása Az anyagiakról szóló összefoglalást azzal a megállapítással kell kezdenünk, hogy az egyházi levéltárak finanszírozását a rendszerváltás után is döntő módon az állami pénzforrások határozták-határozzák meg. Intézményeink fenntartásának alapvető költségeihez az állam évről évre gyűjteményi támogatással járul hozzá, melyet az Országgyűlés határoz meg a költségvetési törvény keretében. Fenntartóink, az egyházak elsősorban a működéshez szükséges infrastruktúrát és az ingatlanok használatát biztosítják, de a fenntartás egyéb fontos, folyamatos költségei (pl. munkabérek) terén terveikben alapvetően az állami gyűjteményi támogatásra számítanak. Az egyházak önmagukban — egyéb pénzforrások hiányában — nem, vagy csak igen minimális keretek között tudnák vállalni gyüj teményeik fenntartását-müködtetését. A rendszerváltás utáni másfél évtizedben az egyházak részére megítélt gyűjteményi támogatás őrizte értékét, követte az inflációt, sőt bizonyos mértékben még növekedett is. Számszerűsítve sajnos nem adható meg ennek az összegnek a levéltárakat érintő része, ugyanis a gyűjteményi támogatás összetett, s a könyvtárak, levéltárak és múzeumok fenntartását együttesen szolgálja. Az összeget egyházanként adja a költségvetés, és az egyes egyházak osztják szét szervezeti egységeiknek, illetve intézményeiknek megfelelően. A teljes gyűjteményi támogatás összege, valamennyi egyház számára összességében kb. 800 millió forint volt 2005-ben. A rákövetkező évben azonban ez az összeg már csak mintegy 500 millió Ft volt s ez átlagosan 40 %-os csökkenést jelentett a számunkra.

23 A 2006-os év tehát törést jelentett a gyűjteményi támogatás értékét tekintve, s ez a csökkentett érték volt a jellemző 2007-ben is. Félő, hogy ha marad ez a tendencia a gyűjteményi támogatások terén, akkor a fenntartók leépítést, bizonyos intézmények működésének korlátozását rendelik el, illetve különféle összevonásokat végeznek. Mindez a korábban említett szerény intézményi létszám további csökkenéséhez vezethet. Ennek bizonyos jelei már 2006-ban is érezhetőek-tapasztalhatóak voltak: néhány fővel csökkent az egyházi levéltárak dolgozóinak tábora, több helyen gyűjteményi átszervezések történtek (a levéltáros egyelőre maradt, viszont más gyűjteményrészek létszáma csökkent, s így a megosztott feladatok száma nőtt). A csökkenő támogatásra adott válaszok egy másik fajtája a bevételek növelésére irányuló törekvés lehet. Ennek alapját az intézményi szolgáltatások rendszerének következetes kiépítése és folyamatos bővítése jelentheti. (Pl. másolatok árának emelése, keresettebb kiadványok megjelentetése-értékesítése, fizetős kutatási- és adatkeresési megbízások teljesítése stb.) Bár az így nyerhető bevételek a kis intézmények költségvetésében fontos százezreket jelenthetnek, nagyságrendjükben sajnos mégsem pótolhatják a gyűjteményi támogatásnak a 2006. év előtti évekhez viszonyított 40%-os csökkenését. Erre vonatkozólag Id. MÓZESSY GiiRCiíLYnck a Levéltári Szemle 2006. cvi 3. számában közzétett, vitaindítónak szánt írását! (A Szcrk.) 11