Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 2. szám - IN MEMORIAM - Turbuly Éva: Tirnitz József (1926-2007) / 100–101. o.

TIRNITZ JÓZSEF 1926-2007 Ismét eltávozott közülünk egy régi, kedves kolléga, egy igazi levéltáros. Tirnitz József'a soproni bencés gimnáziumban érettségizett 1944-ben. Kisebb kitérők után 1947 tavaszán került Házi Jenő beosztottjaként Sopron thj. város levéltárába. A többször is nevet és jogállást változtató intézményből 1986-ban vonult nyugdíjba. A búcsú azonban nem volt végleges. Napjait — amíg egészsége megengedte — levéltári asztalánál kezdte. Amikor erre már nem volt képes, a kollégák látogattak el hozzá, hogy összeolvassák vele a kiadásra szánt forrásszövegeket. A levéltárban eltöltött csaknem hatvan év alatt — begyűjtésük, rendezésük során — „személyes kapcsolatba" került a Soproni Levéltár fondjainak többségével. Tapasztalatai, segítőkészsége révén sokszor jutottunk közelebb egy-egy reménytelennek tűnő probléma megoldásához. Házi Jenő keze alatt fokozatosan tanult bele a levéltárosi munkába. A magyar közigazgatás és a levéltári rendszer 1950. évi közismert átalakításával új feladatok jelentkeztek: A városi és a megyei levéltár összevonásával új, állami intézmény jött létre Takáts Endre vezetésével, az egykori Sopron megyére kiterjedő illetékességgel. Be kellett gyűjteni a járások és községek, iskolák, üzemek, felszámolt apáca- és szerzetesrendek iratanyagát. Vonaton, biciklin és gyalog járták a falvakat. A beszállítások alkalmával reggel ötkor indultak, teherautós körjárattal szedték fel a korábban már előkészített iratokat. Tirnitz József rövidesen az egyik legmegbízhatóbb munkatárssá vált, levéltári főmunkaerővé nevezték ki. Takáts Endre letartóztatása után 1957 augusztusától 1961 augusztusáig megbízott vezetőként irányította is az intézményt. Bár szívesen vállalta volna a tanulást, közismert vallásossága miatt nem vették fel az egyetemre. Emiatt nem kerülhetett sor végleges igazgatói kinevezésére sem. Jóval később, több évtizedes levéltárosi teljesítménye és publikációi alapján mentették fel a diploma-kötelezettség alól, kapott levéltárosi besorolást. Tudományos munkával az '50-es évek végétől kezdett el foglalkozni, elsőként a Soproni Szemlében jelentek meg kisebb közleményei. Anyanyelvi szinten beszélt németül, ami jó alapot adott a 16-17. századi német szövegek tanulmányozásához. A szükséges paleográfiai gyakorlatot megszerezve többek között a városi külső tanács működését vizsgálta. Az elkészült tanulmány a Bónis György és Degré Alajos által szerkesztett Tanulmányok a magyar önkormányzatok múltjából című legendás kötetben jelent meg 1971-ben. A levéltárban töltött évtizedek alatt a rendezés mindennapos feladatai közé tartozott. A háború előtti községi iratanyag rendezésének sémáját annak idején az ő magyarkeresztúri mintája alapján állították össze, de foglalkozott a feudális vármegyei jegyzőkönyvek irataival, a perceptoráliával is. Vörös Károllyal közösen ő készítette el 1967ben a levéltár első fondjegyzékét. Jó kapcsolatot ápolt az '50-es évek közepétől a levéltárban megjelenő osztrák kutatókkal: a kismartoni levéltár és a múzeum munkatársaival, és azokkal a helytörténészekkel, akik az átcsatolt területek történetét kutatták. Ismeretségének és nyelvtudásának köszönhetően kapott meghívást az első, még Mogersdorjban tartott konferenciákra az 1970-es években. 1986-ban vonult nyugdíjba, de a levéltártól, amelyet második otthonának tekintett, nehezére esett elszakadni. 1992-től újra dolgozott, az intézményben töltötte a délelőttöket. Termékenyek voltak a ráadásévek. Ekkor készült el Szakács Anitával kö100