Levéltári Szemle, 57. (2007)

Levéltári Szemle, 57. (2007) 1. szám - IN MEMORIAM - Breinich Gábor: Szántó Ferenc (1944–2007) / 114–115. o.

SZÁNTÓ FERENC 1944-2007 Ságvári Ágnes távozását követően kedves, szerény ember került 1986-ban Budapest Főváros Levéltára élére. Az azt megelőző évek a raktári férőhelybővítés nyomasztó kérdésétől eltekintve minden területen jelentős fejlődést eredményeztek, s a BFL mérvadó szerepet töltött be a hazai levéltári területen. Az igazgatónő távozása a levéltár-építkezésre vonatkozó nagyra törő tervek meghiúsulásával is összefüggött, így nyilvánvaló volt, hogy az új vezető korlátozottabb feltételek közepette tehet csupán eleget a szakmai kihívásoknak. Mégsem kezelte azonban az időszak kulturális és politikai vezetése másodrendű kérdésként az intézmény ügyét, ezért helyezett egyenesen a pártközpontból vezetőt annak élére. A magyar-történelem szakot végzett, s kandidátusi fokozatot is szerzett dr. Szántó Ferenc a korábbi munkahelyén nyert ismeretek birtokában nem teljesen kívülről jövőként alkothatott magának képet a BFL helyzetéről és lehetőségeiről. Nem könnyű időszakban, a nyolcvanas évek válság felé sodródó világában kényszerült szembe nézni az egyre szűkösebb lehetőségekkel. A vezető váltás szokásos bizonytalanságai és izgalmai kiegyensúlyozott személyiségének köszönhetően azonban hamar feloldódtak és gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy vállalt feladatát mindenek előtt szolgálatként fogja fel. Első számú vezetőként az együttműködésre, a konszenzusteremtésre helyezte a hangsúlyt. A levéltár nem kevés gondját mélyebben megismerve bátran támaszkodott beosztottai munkájára, bízott az emberekben, bízott abban, hogy a feladatokat közös erőfeszítéssel lehet a legjobban elvégezni. Vezetése alatt jelentősen, mintegy harmadával növekedett a levéltár alkalmazotti létszáma, s valósággal megfiatalodott az intézmény. Az „újaktól" a beilleszkedés, valamint az értékes tapasztalatok gyümölcsöztetésén túlmenően az intézmény egész tevékenységének megújítását, a belső szakmai élet felfrissülését igényelte. Tevékenysége nyomán hamarosan javulás történt az igen kritikus működési feltételek terén is. A Leonardo da Vinci-közi raktárépület — annak ellenére, hogy csupán másfél évtizedig volt a levéltár kezelésében — levéltári célra való átalakítása, majd használatba vétele abban az időben „nagy fegyverténynek" számított. Evekig tartott a lepusztult állapotú iratanyag fertőtlenítése és költöztetése, amely ugyan némileg háttérbe szorította a hagyományos szakmai feladatokat, ám az új elhelyezési körülmények ugyanakkor meg is alapozták a későbbi elmélyültebb munka feltételeit. Dr. Szántó Ferenc főigazgató a megváltozott működési feltételekhez igazodóan új intézményi szervezeti struktúrát is kezdeményezett. Az úgynevezett kétpólusú levéltár koncepciója a történelmileg lezárt és a folyamatosan alakuló korszak nyitott, gyarapodó iratanyag-csoportjainak két részre választását jelentette. Ezzel az intézményi-szervezeti tagolással kívánta megfelelő keretek közé illeszteni a levéltár szakmai működését. Támogatta a technikai fejlődés eredményeinek bevezetését: a BFL az elsők között alkalmazott nyilvántartási feladatai végzésére számítógépet. Dr. Szántó Ferenc főigazgató a levéltár tudományos munkájának szervezését is igyekezett új alapokra helyezni. Tudományos tanácsot hozott létre az intézmény munkatársaiból, amely demokratikus módon, választással szerveződhetett meg. A tanács feladata az egyéni történészi és a levéltár-tudományi tevékenység koordinálása, és az eredmények részrehajlás nélküli értékelése volt. Foglalkoztatták a levéltárosok szakmai identitásprob114