Levéltári Szemle, 56. (2006)
Levéltári Szemle, 56. (2006) 1. szám - JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK - Pintér Mariann: Beszámoló a nemzetközi levéltári gyakorlatról: Párizs, 2005. április 6.–június 15. / 58–67. o.
meg- és elismertessük. Hiszen a levéltár a „nemzet emlékezete", amely nem csak megosztható, de kötelezően megosztandó emlékezet is, mindannyiunk közös kulturális öröksége. Ugyanakkor mi a levéltáros szerepe? Történész vagy levéltáros? Lehet-e egyszerre a kettő? Nem véletlen, hogy az 1980-as években Magyarországon hosszas vita folyt erről a Levéltári Szemle hasábjain, illetve a 2000-es években ugyanezen folyóiratban Borsa Iván és Körmendy Lajos is feszegette e kérdéseket.' 42 Tény, hogy Kelet-Közép-Európában és Nyugat-Európában eltérő hagyományok mentén rögzült a levéltáros feladatköre: míg térségünkben inkább a történészi, nyugaton (általában) sokkalta inkább a közigazgatási/hivatalnoki funkció volt a jellemző. A válasz így nem mindig egyértelmű, hiszen sok országban történészek látják el a levéltárosi feladatokat. Ilyen Belgium már említett példája. Ugyanakkor a levéltáros nem frusztrált történész, hanem egy teljesen önálló, a történészétől szinte teljesen eltérő, sokkal összetettebb hivatást művelő szakember (nem beszélve arról, hogy a dobozok mozgatása sokszor komoly fizikai erőt is igényel). A nagyközönség számára a levéltár meghatározása sokszor nem evidens, az emberek jórészének sejtelme sincs mindennapi munkánkról. Hogyan lehet tehát a levéltár és a levéltárosok által képviselt értékeket közvetíteni a nagyközönség felé? A válasz minden országban más, hiszen vannak levéltárak, amelyek történelmi épületeiket használják közönség-csalogatónak, míg mások aktuális, népszerű témákra építenek programokat, kiállításokat szerveznek, van ahol pedig oktatási központok létrehozásával, konferenciaszervezéssel próbálkoznak. Megint más feladat és eltérő koncepciót, képességeket feltételez egy országos szintű intézmény vagy egy kisebb helyi, esetleg magánlevéltár népszerűsítése, mint ahogy célközönségük is különböző. A kézenfekvő az, ha objektívan felmérjük levéltárunk adottságait, és annak megfelelően döntünk a „reklám" stratégiájáról. A Francia Nemzeti Levéltár és a kisebb, megyei, városi levéltárak is nagyon hatékony, sikeres munkát végeznek ezen a területen, amelyből itthon sokat tanulhatunk. Számos projekt megvalósításához elsődlegesen nem pénz, hanem gyakran csak akarat és munka kell. Például saját számítógépen is lehet az aktuális kiállításhoz szórólapot készíteni, vagy a kiállítás színesítése érdekében együttműködni más kulturális intézményekkel, múzeumokkal, könyvtárakkal stb. A modul keretében meglátogattuk a Nemzeti Történeti Levéltár Napóleonról rendezett kiállítását, amely nagyon sikeres, látványos produkció, valamint az /. Világháború Múzeumát (Históriai de la Grand Guerre), amely Peronne-bsm. található, és ahol külön beszéltünk a múzeumok által kiállított dokumentumok konzerválásáról és azokról a környezeti hatásokról, amelyek a kiállítás idején érhetik a dokumentumokat. Ujabb gyakorlat a piaci szereplők bevonása a programszervezésbe, így a Napóleon-kiállítást például egy francia bank szponzorálta. A STIA ideje alatt pedig a CHAN épületeiben Sophia Coppola filmrendező forgatott egy Marié Antoinette királynéról szóló filmet. A bérleti díjból befolyó összeget stílusosan egy Marié Antoinette-ről szóló kiállítás költségeinek fedezésére használja majd a vezetőség. BORSA IVÁN: Identitászavar és levéltárosképzés. Levéltári Szemle, 51. (2001) 4. sz., KÖRMENDY LAJOS: Mentalitás és identitás, levéltárak és társadalom — Közép-Európai példák Levéltári Szemle 53. (2003) 3. sz. 65