Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 4. szám - MÉRLEG - Gőzsy Zoltán: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt: Válogatás Bél Mátyás leírásából. Ford. Tóth Péter. Sopron, 2004. (Központi Bányászati Múzeum, 3.): Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt. Selmecbánya. Ford. Tóth Péter. Sopron, 2006. (Központi Bányászati Múzeum, 4.) / 73–77. o.

esetben nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az említett településeken élt, foglalkozott bányászattal, tagja volt annak a követségnek, amelyet a selmeciek Bercsényihez küldtek. Ebben a küldöttségben az empirikus tapasztalatokra vágyó történész kapott egyébként helyet: „azért, hogy megtudjam, mi van benne ebben az újra indult felkelésben, merrefelé irányul és kicsodák azok az emberek, akik fenntartják, s végül, hogy ne csak hallott vagy olvasott dolgokról számolja be, hanem azokról is, amelyeket megtapasztaltam és a saját szememmel láttam." (II. 110.) Ilyen relációban érthető, hogy a műben, miként minden történelmi szereplő, úgy az uralkodók megítélésének az alapja sem más, mint hogy támogatta-e az ipart, a bányászatot, biztosította-e a folyamatos bányászati tevékenységet. Ezek alapján — /. Mátyás mellett — Ferdinándot emelte ki Bél: „Ha ugyanis valaki a királyok közül, akkor pontosan Ferdinánd volt az, aki a lehető legnagyobb mértékben támogatta a bányákat. ... S mennél jelesebb volt ennek a legjobb királynak a város iránt való hajlandósága, annál veszedelmesebb idők fenyegették részint egész Magyarország, részint pedig ... magát Selmecbányát." (II. 76.) Érdekes az is, hogy ugyanilyen okok miatt az az /. Lipót került bányászat-támogatása miatt szintén pozitív megítélés alá, aki intoleránsán, sőt az 1670-es években kíméletlenül lépett fel a protestánsokkal szemben (I. 82.). Tanulságos a Bél által felvázolt kuruc- és labanc-kép. Szerzőnk gyűlöletesnek tartotta a kuruc szót (ideológiailag Dózsa „kegyetlen paraszttömeg"-é\g vezeti vissza), míg a labanc szót semleges „tudósként" magyarázta Vergilius Aeneise alapján. (II. 97.) Figyelemre méltó az is, hogy a városképek tárgyalásakor elemezte a katolikus templomokat, így dicsérően szólt a Selmecbányái templom oltáráról, annak díszességéről is. (II. 187.) Szóba hozta a helyi, jelentősebb, katolikus egyháztörténeti eseményeket, a protestánsokról azonban szinte egyáltalán nem szólt. Ez utóbbi lehet az uralkodó felé tett gesztus, lehet Bél jól felfogott érdeke, illetve a kormányszervek vagy a cenzúra javaslatainak a hatása. A bányászati munkán kívüli tevékenységeket is a fent említett tényezők alapján ítélte meg. A derék történetíró szerint ugyanis, csak a szabadidejét helyesen felhasználó bányász tudta eredményesen tenni a dolgát. Aki nem ilyen szabályok szerint élte az életét, az nem volt képes jól dolgozni. Visszatérő toposszá vált a műben, hogy egyes meggazdagodott munkások fényűző életmódot kezdtek folytatni, erkölcstelenekké váltak, végül azonban elnyerték méltó büntetésüket. Bél Mátyás következetesen, egységesen, egy — mondjuk úgy, hogy flexibilis — sablon alapján tárgyalta a bányavárosokat. Leírta a nevük eredetét, a városok, illetve a bányászat történetét. Számba vette a természeti környezetet, a földrajzi, geológiai viszonyokat, adottságokat, a városok elhelyezkedését. Éppen a gyakori katonai megszállások miatt foglalkozott többet a települések védhetőségének kérdésével. Bél megfigyelte, hogy a hegyek közelsége miatt ezek könnyebben és eredményesebben ostromolhatok. Áttekintette az épületeket, az utcákat, a városképet, a közösségi lét színtereit, a parkokat. Hangsúlyt fektetett az intézmények történetiségére és mechanizmusára. Ezeket szerves egységenként mutatta be az alsó szinttől a felsőig. Mindennek külön hangsúlyt ad, hogy az államismereti iskola is így építette fel történeti munkáit. Bél megfogalmazásában: „az egymástól elválasztott hivatalok, amelyeket számba vettünk, úgy függenek össze kölcsönösen egymással." (I. 150.) Leírásaiban külön egységet képviselt a bányák részletes bemutatása, melynek során aknánként haladt. Itt is — következetesen — több szempontot vizsgált, a név eredetét, az akna történetiségét, a földtani viszonyokat. 75