Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 4. szám - LEVÉLTÁRI MŰHELYMUNKÁK - Polgár Tamás: A Somogy Megyei Levéltár történetének margójára egy 1865. évi levéltári leltár alapján / 35–40. o.

A levéltárba kerültek elhelyezésre a kor hivatalos lapjai, a szabadságharc idején ki­adott Közlöny és a Bach-korszak kormánylapjai is. A levéltár hivatalos könyvtárral nem rendelkezett ekkor. A levéltár iratbegyűjtése a korszakban elég esetleges volt és főleg a felsőbb szer­vektől függött. A Bach-korszak igazából később semmihez sem kapcsolható megyei és járási hivatalainak anyagát a levéltár elég hamar átvette. A leltár 121. és 122. tételeként szerepelnek a megyefőnökség valamint a járási szolgabírói hivatalok, 136. tételként pedig a megyei építészeti hivatal iratai. Öt éven belül levéltári megőrzésre került át a teljes Bach-korszak iratanyaga. A járási szolgabírói hivatalok iratanyagait Leidecker Jenő ren­dezte és használta az 1960-as években, az iratanyag bedobozolása a 2006. évben kezdő­dött. Felbecsülhetetlen levéltár-történeti értéket jelentenének azok az iratok, melyek a lel­tár 103. tételszáma alatt szerepelnek. A levéltár időnkénti átadásról szóló irományokat és az ezekkel kapcsolatos jegyzékeket rejti e tételszám. Ezekkel az iratokkal a kutatás jelen­legi állása szerint nem rendelkezünk, ezért sajnálatos, hogy a leltár bővebb lajstromot nem tartalmaz róluk. A levéltár adminisztrációs segédleteihez tartozott a 153. tételszám alatt szereplő: „levéltárból iratok kivételéről és behozásáról szóló térítvények jegyző­könyve ". Végül nem kerülhető meg e leltárral kapcsolatban a kérdés: mekkora lehetett a leltárban szereplő iratanyag mennyisége? Sajnos körülményes megmondani ezt, mivel nehéz be­azonosítani egynéhány iratanyagot, valamint egy-kettő el is tűnt az idők során. Szerin­tünk 5-600 iratfolyóméterre tehető az akkori megyei levéltári állomány. De nem is ez a mennyiségbecslés az 1865. évi leltár értéke, hanem az, hogy ez által egy olyan képet kaptunk a levéltár állapotáról, irategyütteseiről, melyet a mostani állapotok megértéséhez is fel tudunk használni. 40

Next

/
Thumbnails
Contents