Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 3. szám - VITA - Mózessy Gergely: A 38%-os támogatás-csökkenés hatása a katolikus levéltárakra / 86–89. o.

MÓZESSY GERGELY A38%-OS TÁMOGATÁS-CSÖKKENÉS HATÁSA A KATOLIKUS LEVÉLTÁRAKRA Abból a felismerésből kiindulva, hogy az egyházi fenntartású közgyűjteményekben (könyvtárakban, levéltárakban és muzeális intézményekben) őrzött javak a nemzet kulturális örökségéhez tartoznak, az ezeket őrző intézmények fenntartásához az 1990-es évek közepétől fogva évente támogatást nyújtott a Magyar Állam. Ennek keretösszege az inflációt követve fokozatosan emelkedett, 2002-ben elérte a 800 millió forintot, melyet előbb a felekezetek között osztottak szét, majd azok saját belátásuk szerint osztották részüket tovább intézményeikhez. 2003-tól a támogatás csak nominálértékét tartotta meg, 2006-ra pedig radikálisan csökkentette a kormányzat a keretösszeget. Mindannyian tudjuk, hogy miként annak idején a diktatúra egyházainkat a társadalom, úgy egyházi intézményeinket a szakmai közélet peremére szorította. Az elmúlt másfél évtizedben ebből a nyomasztó lemaradásból küzdöttük vissza magunkat a levéltáros szakma térképére. Hisszük: jó úton haladtunk, ha nem is értük el még az általunk őrzött anyag fontosságából fakadó szintet. Az állami támogatás 2006. évi, drasztikus mértékű csökkentése (melyet — ne feledjük — 3 évi stagnálás, és abból fakadó reálérték-csökkenés előzött meg) nem csak mindennapjainkat nehezíti meg és lehetetleníti el; hanem félő, hogy ezt a folyamatot is megakasztja. Ráadásul lépten-nyomon azt érezzük, hogy az okozott kár súlyosabb annál, amit a pénz esetleges gyors — és egyébként már nem remélt — visszajuttatása azonnal megoldhat. Mielőtt a költségvetési törvény megszorításai nyilvánvalóvá és megfellebbezhetetlenné váltak, már érezhető volt egyfajta elbizonytalanodás a szakmában. A személyes motivációk mellett ennek is tudom be, hogy két kollégánk távozott állásából, másfelé keresi jelenleg boldogulását. Velük nem csak jó szakembereket veszítettünk el, hanem a csak az őrzött iratanyag mellett elsajátítható sokévnyi rutint is, mely nem teremthető egyik pillanatról a másikra újjá. E két státuszt a fenntartók nem töltötték fel; egy további helyen is történt státuszszűkítés, de ez utóbbi leépítés szakmailag indokoltnak tekinthető. Egyházjogi értelemben egy-egy egyházmegye levéltárügye a helyi megyés püspökön múlik. Központi elv, szabályozás vagy püspökkari határozat arra nézve tehát nincs (és nem is lehet), hogy milyen terhet vállal egy-egy intézményfenntartó. Az első — reméljük nem lesz belőle 7... — szűk esztendő talán legmeglepőbb és mindenképp pozitív tanulsága az, hogy a fenntartók erőn felül, a reményeinket felülmúlóan álltak intézményeik mögé. Eddig. De hogy ez meddig tart, arról nem mondhatunk semmi biztosat. Több levéltár beszámolt félelmeiről a tekintetben, hogy idővel leépítésre kényszerül a fenntartó. Egy-másfél-két személyes intézményekből viszont már nem lehet leépíteni: az csak a A Vita című rovatban a Szerkesztőség teret kíván biztosítani valós, a lcvcltárügyet érintő szakmai kérdések nyilvános megvitatására, egy téma több szempontú megközelítéseinek a levéltáros szakma általi megismerésére. A közölt írások a Szerkesztőség álláspontját nem tükrözik, az egyes írásokat szükség esetén — a Szerzővel történt egyeztetés után — stilizálva, rövidítve közöljük. 86