Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 2. szám - A 250 ÉVES MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KÖSZÖNTÉSE - Lakos János: A Magyar Országos Levéltár történetének vázlata 1970-ig / 36–42. o.

vezet is készült a Belügyminisztériumban, amely a tervezett intézmény élén főigazgatót képzelt el. Pár év alatt Budára szállították Bécsből a volt magyar és erdélyi udvari kancelláriák, Erdélyből pedig a volt Főkormányszék iratanyagát. Mindegyik az Archívum Regnitol független külön kezelésben maradt. A nagymennyiségű irat elhelyezése súlyos gondot okozott. Az illetékesek komolyan foglalkoztak azzal, hogy külön épületet biztosítsanak a leendő új levéltár részére. Ez az elképzelés s az is, hogy törvényt alkossanak a levéltárról, hamar lekerült a napirendről az államháztartás kritikus helyzete miatt. 1874ben a kormány úgy döntött, hogy az Országház és Úri utcák közötti országházi-belügyminisztériumi épülettömbben oldják meg a levéltári anyag elhelyezését, és kormányhatáskörben „összevonják" a külön levéltárakat. Ez 1874 októberében a következőképpen történt meg: a Török János váratlan halálával megüresedett országos levéltárnoki állásra, vagyis a régi Országos Levéltár élére kineveztették Pauler Gyulát, az MTA tagját, és alája rendelték, a régi Országos Levéltárral egyesítették az eredetileg is ott lévő Nádori Levéltárai, továbbá a magyar és erdélyi kancelláriai, a kamarai, a helytartótanácsi és az erdélyi főkormányszéki levéltárakat. Jogi értelemben tehát nem új levéltári intézmény jött létre. Gyakorlatilag azonban, a jelleget és a funkciót figyelembe véve mégis új intézményről beszélhetünk. A régi és az új Országos Levéltár közötti lényeges különbség az volt, hogy míg előbbinek rendi intézményként kizárólagos feladatát a jogok és kiváltságok biztosítása képezte, addig utóbbi a polgári viszonyok között alapvetően a történettudományt volt hivatva szolgálni. Az új Országos Levéltár megszervezése Pauler Gyula érdeme, aki haláláig, 1903-ig állt az intézmény élén mint országos levéltárnok, később (1893-tól) mint országos főlevéltárnok. Európai tanulmányútján szerzett tapasztalatait felhasználva tette meg intézkedéseit, természetesen minisztériumi jóváhagyással. Irányításával átvették az 1867 előtti szervek iratait (a Kúria, a Gyulafehérvári Káptalan és a Kolozsmonostori Konvent levéltárait és más anyagokat). Pauler kísérletet tett a bécsi levéltárak ún. magyar anyagainak megszerzésére is, törekvését részben siker koronázta. Halálakor mintegy 15 000 ifm iratanyagot őrzött a levéltár. Pauler arra törekedett, hogy az egyesített levéltáraktól örökölt, csak iratkezelési feladatokra alkalmas személyzet helyébe kellő létszámú tudományos képzettségű tisztviselő lépjen. Elérte, hogy az akkor fogalmazóknak nevezett diplomásoknak fogalmazói, a kiszolgálói feladatokat végzőknek pedig kezelői szakvizsgát kellett letenniük. Személyzeti törekvéseit siker koronázta: kiemelkedő történettudósok munkahelye lett a levéltár, példaként Tagányi Károlyt, Nagy Gyulát és Csánki Dezsőt említhetjük. A Magyar Tudományos Akadémia közülük többeket tagjai sorába fogadott. 1878-ban 22, 1902-ben összesen 24 fő dolgozott az Országos Levéltárban. A növekvő mennyiségű iratanyag miatt a 19. század végére katasztrofálissá vált a raktározási helyzet. Pauler ekkor levéltárépítési programot dolgozott ki, Pecz Samu terveket is készített. A levéltári tevékenység körébe a levéltári anyag illetékességi átvétele, rendezése, segédletekkel ellátása és selejtezése, a növekvő számú kutató kiszolgálása és nem utolsósorban a kormányzat munkájának segítése tartozott. Utóbbi elsősorban az egyre nagyobb mérvű nemességigazolási teendőket jelentette. A csekély létszámú személyzet munkaidejének legnagyobb részét ennek a feladatnak a végzése emésztette fel. Kiadványkészítés csak korlátozott mértékben folyt az intézményben, mivel Pauler a hivatali feladatokat 38