Levéltári Szemle, 56. (2006)

Levéltári Szemle, 56. (2006) 2. szám - A 250 ÉVES MAGYAR ORSZÁGOS LEVÉLTÁR KÖSZÖNTÉSE - Boisdeffre, Martine de–Lukács Anikó: Levéltárak és adminisztráció az Európai Unióban / ford. Lukács Anikó / 14–18. o.

MARTINÉ DE BOISDEFFRE* LEVÉLTÁRAK ÉS ADMINISZTRÁCIÓ AZ EURÓPAI UNIÓBAN Az unió összes tagállama rendelkezik nemzeti levéltárral, amelynek küldetése, hogy megőrizze a nemzeti történelem, valamint a központi intézmények működésének alapvető dokumentumait. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen már az antikvitás óta ismertek a levéltárügy fő törekvései. A levéltár nemzeti kincs és forrás a történészek számára, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy szoros kapcsolatban áll az iratokat létrehozó társadalommal, tanúságot tehet lényeges aspektusairól, dokumentál és biztosítja a jogot. Nyilvános levéltárak létezéséről Athénban már a korai időkből is vannak adataink: a város hivatalos iratait a Metroonban őrizték, Arisztotelész pedig a polisz működéséhez nélkülözhetetlen közhivatalok között sorolja fel az archívumot. Az egyes nemzeti levéltári hálózat különböző mértékben tükrözi egy-egy adott ország politika- és társadalomtörténetét. A nemzeti levéltárak minden tagállamban eltérő mozgástérrel és kompetenciával rendelkeznek. Ez függ a történelmi hagyományoktól — például az élő és átmeneti levéltárak felügyelete nem feladata minden nemzeti levéltárnak —, a mozgósítható emberi erőforrásoktól és pénzügyi lehetőségektől; végül itt van a törvényes keretek kérdése. Hiszen egyes államokban az a szükséges jogi környezet is hiányzik, amely az összehangolt cselekvést lehetővé tenné. Elsőként vegyük szemügyre a központi hatalom levéltárait: mindenütt hasonló a helyzet. A nemzeti levéltár küldetése, hogy az ország központi igazgatásának irataival foglalkozzon; bizonyos esetekben az is előfordul, hogy egyes minisztériumok saját levéltárral rendelkeznek. Franciaországhoz hasonlóan némely tagállam a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium iratait nem a nemzeti levéltárban helyezi el; így van ez Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Finnországban, Görögországban, Olaszországban, Lengyelországban, Portugáliában, Szlovákiában, Spanyolországban, Magyarországon. Tizenhárom tagállamban a parlamenti levéltár sem tartozik a nemzeti levéltár illetékességi körébe. Minden nemzeti levéltár felelős a történelmi iratok kezeléséért és megőrzéséért, azonban nem egyforma mértékben gyakorolnak ellenőrzést az élő és az átmeneti irattárak fölött. Ausztriában, Cipruson, Dániában, Görögországban, Hollandiában a nemzeti levéltárak nem felelősek azokért az iratokért, amelyeket az irattermelő hivatalok még nem adtak át. Más országokban a nemzeti levéltár a dokumentumok egész életciklusát ellenőrzi. Spanyolország, Franciaország, a német Nemzeti Levéltár és a Bundesarchiv például irányítja, ellenőrzi az iratok átmeneti elhelyezésére szolgáló levéltárakat. Szinte az összes tagállamban a nemzeti levéltár feladata, hogy a hozzájuk forduló hivatalokat gyakorlati tanácsokkal lássák el, és részt vegyenek az iratkezelés és az osztályozási rendszer normatív eszközeinek kialakításában. A levéltárak szinte minden országban szerepet vállalnak a hivatalok és az átmeneti levéltárak munkatársainak képzésében. Országonként eltérő mértékben a hivatalokat is ellenőrzik. Ami viszont a területi önkormányzatok levéltárainak illetékességi körét illeti, ez természetesen a jobban vagy kevésbé centralizált avagy decentralizált államok politikai közigazgatási struktúráját tükrözi. A Magyar Országos Levéltár megalapításának 250. évfordulójára rendezett konferencián 2006. március 2-án elhangzott előadás szerkesztett változata. 14