Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 4. szám - Á. Varga László: Kosján László (1955–2005) / 98–100. o.

IKOSJÁN LÁSZLÓI (1955-2005) Ez év tavaszán köszöntötték kollégái ötvenedik születésnapja alkalmából. A Balassagyarmaton tiszteletére rendezett kis házi konferencián nagy bizakodással beszélt jövőbeni levéltári munkáiról és kutatási terveiről, többek között a '80-as évek közepén megkezdett, a legnagyobb adófizetők, az úgynevezett virilisek kutatásának folytatásáról, majd a kutatás eddigi eredményeinek egy PhD-dolgozatban való összefoglalásáról. Az ambiciózus terveket hallva biztosra vettük, hogy erős szervezete a mintegy három évvel ezelőtt kezdődő betegségeit az orvostudomány segítségével leküzdötte, és ismét a régi energiával veti bele magát a levéltári munkába, a kutatásba. Sajnos bizakodásunk korai volt. Fél évvel a balassagyarmati ünneplést, majd egy sikeresnek hitt második műtétet követően november -/-én, a bányászősök egykori lakhelyén, Rákóczibányán utolsó útjára kísértük. Kosján Laci későn érő típus volt. Három munkás év kellett hozzá, hogy rájöjjön: amennyiben a kisterenyei gimnáziumban megszerzett történelmi és társadalomtudományi ismereteit „piacképessé" akarja fejleszteni, azt csak intézményesített keretek között teheti meg. Ezen felismerést követően 1976-ban felvételizett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-néprajz szakára, ahol tanulmányait — egy év Hódmezővásárhelyen töltött katonai szolgálatot követően — 1977-ben kezdte meg. Ekkor már 22 éves volt. A „túlkorosság" már ekkor is zavarta, de bizonyos értelemben ebből a „lemaradásból" előnyt is sikerült kovácsolnia, hiszen koránál fogva jobban tudott szelektálni a fontos és a kevésbé fontos között. A Gunda Béla által vezetett néprajzi intézetben kutatás- és publikálás-módszertani ismeretekből kapott maradandó útravalót, a történelem szakon pedig Ránki György egyetemes történeti összefüggésbe ágyazott történeti előadásai, valamint Irinyi Károly a történeti események árnyalt megközelítésére, a mindennapi történések feltárásának jelentőségére figyelmeztető szemináriumai voltak rá nagy hatással. Ennek eredményeként a néprajzi tanszéken elsajátított módszertant jól tudta hasznosítani a történelmi kurzusokon, a társadalomtörténeti megközelítésű történetszemléletet pedig a néprajzi kutatásban. Nem véletlen tehát, hogy a néprajzi és történelmi tanszéken is társadalomtörténeti vonatkozású szakdolgozati témát választott. Az előbbi tanszékre írt tanulmányában a gömöri kisnemesi falvak hagyományait, az utóbbi tanszékre készített dolgozatában pedig a dualizmus kori újságírók társadalmi helyét-helyzetét elemezte. Egyetemi tanulmányainak 1982-ben történt befejezését követően visszatért szülőföldjére, és előbb a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban kezdett dolgozni, majd átkerült a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatóságára, Salgótarjánba, ahol azonban alig másfél évet töltött csak a muzeológusi pályán. 1984. április /-jétől ugyanis — részben jelen megemlékezés írójának invitálására — a megye írott forrásainak legfőbb örzöhelyét, a Nógrád Megyei Levéltárat választotta új munkahelyül. Még ugyanezen év őszén felvételt nyert az ELTE BtK levéltári kiegészítő szakára, közben a tanulás mellett aktívan bekapcsolódott az intézmény gyűjtőterületi munkájába; többek között az 1948 előtti iskolai, a kataszteri, a telekkönyvi, az 1950 utáni községi, valamint az 1983-ban megszűnt járási hivatalok és a jogelőd járási tanácsok iratainak levéltárba szállításába, majd feldolgozásába. A fenti munkákkal párhuzamoson hozzákezdett doktori disszertációja 98