Levéltári Szemle, 55. (2005)

Levéltári Szemle, 55. (2005) 4. szám - Horváth Zita–Turbuly Éva: A muraközi uradalom 17–18. századi gazdaság- és társadalomtörténetének forrásai: kutatási beszámoló / 71–79. o.

veleket, zálogszerződéseket, adásvételi iratokat, a családok egyes tagjai, ágai közötti megegyezéseket, valamint a földesúr és alattvalói közötti kapcsolat során keletkezett egyességeket, panaszleveleket, peres iratokat is, amelyeket nem minden esetben közlünk, adataik azonban beépülnek a bevezető tanulmány(ok)ba, hozzásegítenek a közreadott források értelmezéséhez. A gazdaság- és társadalomtörténetben kevésbé játszanak szerepet az esemény-, illet­ve politikatörténeti megközelítések, ugyanakkor a muraközi uradalom gazdaságának, társadalmának vizsgálata során nem tekinthetünk el teljesen azoktól a politikatörténeti vonatkozásoktól, amelyek befolyásolták életét, népességének sorsát. Hogy hatásuk mi­lyen mértékű lehetett, a feltárás jelenlegi fázisában még nem tudható. Forrásaink egy része az uradalom egészére, mások egy-egy kisebb igazgatási egy­ségre, mezővárosra vagy falura vonatkoznak. Jelentős hányadot képviselnek a kamarai tisztviselők által összeállított becsük, összeírások és kimutatások, amelyek az uradalom értékét, jövedelmezőségét kívánták felmérni. Vannak olyan forrásaink, amelyek egy-egy év teljes úrbéres jövedelmeit összesítik, mások a méhtizedet, a kimért borokat, a robot­napok felosztását, vagy a terménytizedet írják össze. Megint mások a földesúr és alattva­lói közötti jogvitákba, pereskedésekbe engednek betekintést. Reméljük, hogy e változa­tos forrásanyag kötetbe rendezve sokszínű és valós képet ad az uradalom másfél évszá­zadának életéről, felrajzolva annak időbeli változásait is. Egy kutatási beszámoló kereteit meghaladja az eddig másoltatásra került, csaknem 150 tételt, mintegy 600 oldalt kitevő forrásanyag mégoly vázlatos bemutatása. Első lé­pésként egy folyamatosan bővülő, az egyes iratok legfontosabb adatait tartalmazó adat­bázist hoztunk létre, amelynek alapján eldöntjük, hogy mely forrásokat, milyen sorrend­ben írunk át. Munkánk során hamar tudomásul kellett vennünk; míg egyes időszakok nagyon jól reprezentáltak, más időintervallumban komoly hiányokkal számolhatunk. A bécsi közgyűjteményekben és a MOL Urbaria et Concriptiones sorozatában — érthető módon — elsősorban az 1670. évi kamarai kezelésbevételt követően, majd a zálogolások és adományozások kapcsán keletkezett becsük és összeírások találhatók meg nagy szám­ban, egészen a század végéig. Az uradalom Althan-kézre kerülésével megszűnt az ilyen jellegű forrásokat produkáló központi figyelem. Sajnálatos módon az Althan családnak a MOL-ban fennmaradt iratanyaga mindössze 46 oldalt tesz ki. A hiányt némileg ellensú­lyozza, hogy értékes, zömmel a 18. sz. második felének úrbéres és birtokviszonyaira vonatkozó forrásokat találtunk a Festetics család csáktornyai uradalmának iratai között, amelyeket az adásvételt követően az uradalommal együtt adtak át. Az Althan család levéltárának hiányát azonban ezek nem pótolhatják, ahogy a Zala Megyei Levéltárban található összeírások, úrbérrendezés-kori források, peres anyagok, valamint a vármegye közgyűlése elé vitt, a Muraközre vonatkozó források sem. Ez ideig a következő levéltárakban és állagokban kutattunk: Haus-, Hof- undStaatsarchív, Bécs, Ausztria Ungarische Aktén, Spezialia, Zrínyische Aktén (301-308. fasc.) Az itt őrzött iratok a Zrínyi, valamint részben a Frangepán családra és birtokaira vonat­koznak. A fenti csomókat teljes egészében átnéztük. Tartalmazzák az elkobzott korábbi 76

Next

/
Thumbnails
Contents