Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 1. szám - MÉRLEG - Takács Tibor: Kujbusné Mecsei Éva: Nyíregyháza önkormányzata (1753–1848) / 64–67. o.

döntéshozó és irányító szerv a főbíró egy személyben, míg az ellenőrzést az úriszék gyakorolja. A 18. sz. végétől kezdődik a mezővárosi szakasz, amelyben már egy kollektív testület, a választott közönség gyakorolja a legfőbb döntéshozó szerepet. A következő szakaszhatárt az örökváltság jelenti: már az első örökváltság jelentős változást hoz, mivel ezáltal a város felerészben önmaga földesura lett, képviseltette magát a Károlyiakkal közös úriszékben. Ez azt jelentette, hogy részben már önmaga felett gyakorolt ellenőrzést. 1824, a teljes megváltakozást követően pedig sajátos, jogilag tisztázatlan helyzetbe került a közösség: mind a döntéshozást, mind az ellenőrzést a választott képviselet gyakorolta. Ez a teljes szabadság mindazonáltal igen támadható, sérülékeny állapotot jelentett, ezért a város igyekezett legfelső szintről megerősíteni szabadságát, ami 1837-ben, a királyi privilégium elnyerésével sikerült is. A negyedik szakasz 1837tel, a királyi privilégium megszerzésével kezdődött. Ebben a szakaszban kiteljesednek a korábbi fejlődési folyamatok: általánossá vált az írásbeliség, a tisztségek hivatallá váltak, pontosan körülhatárolt feladat- és hatáskörökkel. A könyv által tárgyalt időszak a legteljesebb, a valódi önkormányzatiság ideje. A betelepülők közössége maga szervezheti meg, építheti fel önkormányzatát, igazgatási szervezetét. A közösség saját hagyományaira, a kor jogszokásaira, és a környező települések, mindenekelőtt a közeli hajdúvárosok példájára hagyatkozhatott az önkormányzat kialakításánál. Tulajdonképpen magának a településnek a jogállását is a közösségnek a földesurakkal kötött magánjogi szerződése határozta meg. A későbbiekben az önkormányzat felépítése, az igazgatási szervezet a város saját, belső, folyamatosan módosuló igényei szerint változtatta. Ahogy a szinte homogén gazdatársadalom egyre differenciáltabb mezővárosi társadalommá alakult, úgy jelentkeztek folyamatosan új igények, és ennek megfelelően alakították át az igazgatási szervezetet is. Főleg az örökváltság jelentett kihívást az önkormányzat számára. Volt már róla szó, hogy a Dessewffy-féle örök váltság nyomán saját földesurává vált a város, így képviseltethette magát az úriszékben, ezért, valamint a Károlyi földesurakkal való kapcsolattartásra létrehozták a szenátust. De említhetünk más példát is: ugyancsak a Dessewffy-féle örökváltság nyomán a város tulajdonába került az erdő egy része, amely szükségessé tette egy erdőinspektori állás megszervezését. Az örökváltság általában is nagy hatással volt az önkormányzatra, hiszen a szabaddá váló közösség igényei jelentősen kibővítették a városvezetés feladatait. A megnövekedett feladatok nemcsak a tisztségek számát gyarapították, hanem szükségessé vált a feladat- és hatáskörök pontosabb elhatárolása, azok átfogó szabályozása is, így született meg az 1826. évi szabályrendeletet. Noha 1837-től nagyrészt a királyi privilégium szabályozta az igazgatási szervezetet, számos részletkérdés kidolgozása helyi szinten maradt. A legfontosabb pl.: a külső és a belső tanács, illetve az élükön álló polgármester és a főbíró hatásköre folyamatos küzdelem, presztízsharc során, végül is közös megegyezéssel alakult ki. A tanulmány legnagyobb erénye, hogy a teljesség igényével veszi sorba az önkormányzat döntéshozó és végrehajtó szerveit, tisztségeit. A rájuk vonatkozó valamennyi fennmaradt forrást felhasználta, így ezen tisztségek jellegéről, feladatairól teljes és átfogó képet kaphatunk. Az önkormányzati tisztviselők bemutatása ráadásul nem csupán a hatáskörök szabályozásának leírását jelentette a szerző számára, hanem a közösség, a település életével kapcsolatban egy sor művelődés- és társadalomtörténeti adalékkal is szolgál. 65