Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 4. szám - HÍREK - Fábián Edit: Beszámoló a XIX. Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokról / 71–73. o.

munkatársa a fejedelem és a város (Kolozsvár) kapcsolatát vázolta. Beszélt Bocskainak a városhoz intézett leveleiről és az 1604 augusztusában tett látogatásáról, a Kolozsvárra meghirdetett országgyűlés kapcsán, amelyet végül Medgyesen tartottak meg. A nap végén Fazekas István, a bécsi magyar levéltári delegátus a császárvárosban fellelhető forrásokra hívta fel a figyelmet, így pl. Bocskai titkos levelezéseire. Végezetül Katona Csaba, a Magyar Országos Levéltár osztályvezetője a munkahe­lyén, valamint Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárban található, a szabadság­harcra vonatkozó iratokat mutatta be vázlatosan. Utalt arra, hogy külön vizsgálat tárgyát képezhetné a Bocskai-szabadságharc „dunántúli vetülete" is. A tudományos konferenciáról összegzésképpen elmondható, hogy érdekes és sokol­dalú volt, és szépszámú hallgatóságot vonzott. A második nap rendezvényeire Hajdúböszörményben került sor, ahol a házigazda levéltár a megye általános iskolásainak szervezett vetélkedőt, a délután folyamán pedig Mónus Imre, a Hajdúböszörményi Fióklevéltár vezetője, Armós Endre helytörténész és Major Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár munkatársa tartott előadást a helyi Bocs­kai István Gimnáziumban. Ez a program is számos érdeklődőt vonzott az egykori hajdú­kerület „fővárosába". Fábián Edit Az intézmény főigazgatója több évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként — a szakmai kuratórium javaslata alapján — a Magyar Tudomány Napja alkalmából az Ember Győző-díjat adományozta Dr. G. VASS ISTVÁN főlevéltáros, címzetes főigazgató­nak. Az erről szóló emlékplakett és oklevél átadására 2004. november 3-án került sor. Az ünnepségen a kitüntetett Az újabbkori levéltári anyag feldolgozásának néhány kérdése címmel tartott tudományos előadást. 73

Next

/
Thumbnails
Contents