Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 3. szám - MÉRLEG - Jobst Ágnes: Hatte "Janus" eine Chance? Das Ende der DDR und die Sicherung einer Zukunft der Vergangenheit / 77–79. o.

Az ülés megrendezésére a berlini székhelyű Posta és Kommunikációs Múzeumban került sor, s ez a téma kommunikációtörténeti felfogását erősítette. A Szövetségi Levéltár elnöke, Hartmut Weber felszólalásában a levéltáraknak az intellektuális diskurzus megteremtésében játszott reneszánszáról szólt, amely megállapítás különösen érvényes a közelmúlt német történelmének esetében. Hiszen ezek az iratok mint a történetírás alappillérei, olyan vétójoggal bíró történeti forrásként jelennek meg, amelyek immáron széles körű társadalmi diskurzus tárgyaivá váltak. A rendezvény patrónusává a küszöb őrzésének római istenét, Janust választották, aki múltba és jövőbe kétfelé tekintő arcával a levéltárosi hivatás jelképeként fogható fel. Az ülésen nemcsak a levéltáros szakma képviselői vettek részt, hanem mindazok jelen voltak, akik a korszak történetével foglalkoznak. A levéltárosok mellett így történészek, a kor speciális vetületeivel foglalkozó más szakemberek, és az iratok által érintett magánszemélyek is megjelentek. Ez a komplex megközelítés tette lehetővé, hogy a levéltárosi hivatás gyakorlói a társadalom szélesebb körben felmerülő igényeivel szembesüljenek. Az előadások számos érdekes momentumra tértek ki. A szövetségi levéltárban folyó kutatások tematikus felméréséből például kitűnik, hogy az NDK történelmének kutatása elsősorban a kezdeti és a végfázisra fókuszál. Ez azt jelenti, hogy kutatókat elsősorban a berlini fal felhúzásáig terjedő időszak, így a szovjet megszállási zóna és a keleti német állam megalakításának története érdekli. Hasonlóképpen frekventált kutatási területnek számít az NDK összeomlását megelőző időszak, amelybe az ellenzéki mozgalmak tevékenysége is beleértendő. A Stasi-iratokat felügyelő szövetségi megbízotti hivatal munkatársa, Siegfried Suckut a levéltárakra háruló kutatási feladatokról szólt, amely olykor a belső és külső kutatás közötti feszültségek forrásává is válhat. Megállapítása szerint igaz ugyan, hogy a levéltár munkatársai könnyebben hozzáférnek az iratokhoz, ezt a látszólagos előnyt azonban az iratok feltárásának rájuk háruló kötelezettsége ellensúlyozza. Az érdekfeszítő előadások sorából feltétlenül ki kell emelni Jochen Hecht előadását, amely az Állambiztonsági Minisztérium Felderítő Csoportfőnökségének hagyatékával kapcsolatos, Rosenholz-akció néven elhíresült titkosszolgálati ügy tanulságait taglalja. Az egykori NDK külföldi ügynökhálózatára, valamint a velük együttműködő NDK-beli állampolgárokra vonatkozó nyilvántartás adatait egy esetleges mozgósítás vagy háború eshetőségétől tartva 1988-ban vitték mikrofilmre, és 1990 tavaszán, a német rendszerváltás kavarodásában a mikrofilmek máig tisztázatlan körülmények között kerültek külföldre. Az ügynökhálózatban foglalkoztatottak nyilvántartási számáról, fedő- és valódi nevéről, ún. statisztikai adatairól (születési hely, munkahely) felvilágosítással szolgáló nyilvántartás külföldre jutása a német egyesítést követő társadalmi megtisztulás egyik akadálya volt. A Német Állambiztonsági Hivatal munkatársai ugyan az 1990-es évek kezdetén lehetőséget kaptak arra, hogy az iratok egy részébe betekintve az egykori nyugatnémet kormányhivatalokban elhelyezett kémeket leleplezzék, és vád alá helyezzék, ám a kartonokról és a statisztikai lapokról készült másolatok adatainak téves egymáshoz rendelése, a számos névelírás, valamint a személy- és földrajzi nevek felcserélése az adatbank használatát nagyban megnehezítette. Noha a német kormány az adatok visszaszolgáltatását sürgette, az mmáron CD-ROM formát öltött információk 78