Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - MÉRLEG - Majdán János: Lengvári István-Ódor Imre (szerk): Baranya emlékszám az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére / 67–74. o.

lentések, beszámolók feltárása, amelyeket eddig a korszak kutatói nem igen vizsgáltak. Hosszasan idéz a cikk a Belováron állomásozó határőr gyalogezred parancsnokának, Reiche alezredesnek beosztottjaitól bekért és Zágrábba továbbított felderítési összegzéseiből. Ugyancsak megismerheti az olvasó Neustadter ezredes — a bródi határörezred parancsnokának — véleményét a Dráván túli állapotokról. Mind a két főtiszt július elején küldte heteken keresztül a felderítők által beszerzett adatokat Zágrábba, és ezek a hírek is közrejátszhattak Jellacic támadási stratégiájának meghatározásában. A tanulmány másik új eredménye a függelékben közreadott hosszú, de nagyon fontos táblázatok, amelyekből az érdeklődő pontosan behatárolhatja „A Dráva-vonalon kiállított nemzetőrseregnek elhelyezése és száma 1848 esztendőben'\ a nemzetőrök létszámát, a sorkatonaság elhelyezését. Külön felhívnám a figyelmet a Bertalan Vince tábori biztos által jegyzett („Kelt Nagykanizsán, szeptember 6-dikán 1848.") számításokra, amelyben megközelítő költségvetést ad arra a hónapra. A védvonalra nemzetőrt adó megyék adatai mellett közli a fehérvári és bánáti önkéntesek, a térségben állomásozó Sándor és Miklós huszárezred, valamint az 1. honvédzászlóalj létszámát, minden esetben a szükséges kenyér árat, az egyéb kiadásokra elégséges ezüstpénzt. A biztos külön feljegyezte, hogy a hontalan horvátok számára 700 forintot folyósított. Ezen források közlése nagyban segíti a katonaság napi működéséről eddig vallott elképzeléseket. A tőle megszokott pontossággal és alapossággal adja közre Bona Gábor Az 1848-as honvédsereg Baranya megyei származású tisztjei címmel írását. Először a honvédsereg Baranyába — és a környező megyékben — szervezett 8. honvédzászlóaljának másfél évi tevékenységéről szóló összefoglaló mutatja be, hogy a több csatában sikeresen helytállt alakulat az orosz hadsereg előtti augusztus 22-i fegyverletételig aktívan működött. A tanulmányban szó esik a tisztán baranyai lakosokból álló 36. és 51. honvédzászlóaljakról, melyek az eszéki vár 1849. február 14.-Í feladásáig gyakran együttműködtek. A tisztek életútjának személyenkénti bemutatása előtt a szerzőtől megtudjuk, hogy a honvédség 12 000 fős tiszti rendfokozattal rendelkezők állományából 106 született Baranyában. A részletes bemutatások olvasása után egyet kell érteni a szerzővel, aki megállapítja, hogy a baranyaiak „többnyire jól megálltak helyüket a szabadságharcban." A száz fölötti megyebéli között az átlaghoz képest kevesebb volt a nemesi származású, de ez a helyi „törzsökös nemesi famíliák" kis számából következett. Mind a szabadságharc utáni időszakban, mind a kiegyezést követő években a sorsuk nem tért el az ország más tájain élők helyzetétől. Az általános megállapítások után katonai rendfokozat szerint kerül sor a baranyai származású tisztek bemutatására, akik között a hivatásos katonáktól kezdve a jogászokon, tiszttartókon gyógyszerészeken, írnokokon át a diákokig, a különféle mesterségek űzőjéig minden társadalmi csoport képviseltette magát. Az évek óta kitartóan a családot kutató szekszárdi levéltár-igazgató, Dobos Gyula írásának címe: A Perczelek az 1848-1849-es forradalomban és szabadságharcban. A kissé ágas-bogas családfa megértéséhez — nagyon helyesen — a tanulmányban szereplöket feltüntető táblázat került a cikkbe. A bonyhádi ágban Perczel Sándor családjában felnevelkedett 16 gyerekből Miklósnak, Mórnak és Sándornak volt nevelője Vörösmarty Mihály, aki nagy hatást gyakorolt tanítványaira. Valószínű e nevelésnek is köszönhető, hogy az első népképviseleti országgyűlésen Sándor és Mór mellett Vince is tagként volt jelen, Miklós pedig a tolnai nemzetőrök soraiban harcolt. Bár az ókéri futásukat igen szégyellték a megyében, de a Miklós vezette 1200 tolnai nemzetőr a pákozdi ütközetben kiemelkedő szerepet játszott a győzelemben, s kiküszöbölték a szenttamási sáncoknál 70