Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - MÉRLEG - Majdán János: Lengvári István-Ódor Imre (szerk): Baranya emlékszám az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére / 67–74. o.

MÉRLEG BARANYA EMLÉKSZÁM AZ 1848-1849-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC TISZTELETÉRE. Szerk.: LENGVÁRI ISTVÁN-ÓDOR IMRE. Pécs, 1999. (Baranya, 11-12.) 308 p. A polgári forradalom és a szabadságharc 150. évfordulójára határokon belül és túl nagyszámú és különféle műfajú könyv látott napvilágot. Ezek között sok helytörténeti feldolgozás jelent meg, amelyek segítségével folytatódott az események részletes, pontos feltárása. Ilyen tanulmánykötetet jelentetett meg — és mutatott be ünnepi körülmények között — a Baranya megyei Levéltár. A tucatnyi cikket író szakember között négyen az intézmény dolgozói, további két szerző baranyai, míg hárman Budapesten alkotnak. Nagy erénye a kötetnek, hogy két Tolna megyében dolgozó levéltáros a szomszédos kapcsolatokat, egy veszprémi kolléga pedig a dunántúli mozgalmakat mutatta be cikkében. Ezzel a sokszínű szerzői gárdával sikerült a szerkesztőknek elkerülni azt a gyakran előforduló hibát, hogy saját vármegyéje határain túl nem látó — és emiatt időnként óhatatlanul elfogult — kutatók teszik közzé eredményeiket. A kötet elolvasása után bárki meggyőződhet arról, hogy a szerzők a megye és a régió eseményeit kiválóan helyezték el az országos események sodrában. Jogosan állapította meg Odor Imre a Baranya Megyei Levéltár igazgatója bevezetőjében, hogy a százötven évvel ezelőtti eseménysorozat „a magyarság utolsó nagy győztes élményeként rögződött a köztudatban." Ennek a győztes folyamatnak első helyi lépéseiről számolt be Nagy Imre Gábor a Pécs szabad királyi város 1848 tavaszán címmel közreadott tanulmányában. A város és a megye rövid bemutatása után a már ismert tavaszi pécsi események mellett a szerző részletesen ír az alapvetően konzervatív helyi tanács kissé propagandisztikus ízű díszpolgári határozatairól. A március 19-én megválasztott 18 országosan ismert személy mellett 9 helyi nemest, egy Pécsett lakó nyugalmazott őrnagyot, majd néhány nappal később a líceum kanonok igazgatóját és annak jogtanárát tisztelték meg a díszpolgári címmel. A kései olvasónak úgy tűnik, hogy ezzel a szép, de gyakorlatilag semmitmondó gesztussal a pécsi tanácsbéli urak a maguk számára letudták a forradalmi átalakulást, ugyanis a város a tavaszi nagy felbuzdulás hatására sem volt hajlandó komolyan növelni a polgárjoggal rendelkező tagjainak számát. (Mindössze 682 főnek volt teljes joga a 15 300 főből!) Az országosan jelentkező pénzhiány Baranyában is hasonló gondokhoz vezetett, amelyhez párosult egy drágulási hullám, ami különösen a marhahús árát növelte. Ehhez a feszültséghez járult hozzá a zsidóság elleni országos fellépés, amely a 250-300 pécsi izraelitát is érintette. A 40 család március végén rövid időre elhagyta a várost, de néhány nap múlva bántatlanul visszatértek és folytatták tevékenységüket. A szerző részletesen bemutatja az 1848. május 25-én lezajlott városi tanácsi tisztújítást, ahol az új törvény szerint szavazati joggal bírók száma 413 polgárral nőtt. A nagyon magas részvétel (91,5%) mellett megtartott szavazáson új tisztikart választottak Aidinger Pál polgármester vezetésével. Az óvás miatt kétfordulóssá sikeredett képviselői választás bemutatása után jogosan állapítja meg a szerző: „Helyi szinten valójában nem tellett két vezetőgarnitúrára. így fordulhatott elő pl., hogy a pécsi liberális tábor csak egyetlen esélyes politikus (Aidinger Pál) tudott polgármesternek és országgyűlési képviselőnek indítani." 67