Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Lakatos Andor: A katolikus levéltárak. Múlt és jelen / 51–59. o.

tosabb anyagait (elsősorban a középkori okleveleket). Az 1874. évi XXXV. te. bevezette a közjegyzői intézményt, ami véget vetett a hiteleshelyek tevékenységének (az iskolázottság növekedésével, az írásbeliség terjedésével a század folyamán ez a tevékenység már egyébként is jelentősen visszaesett). Új „országos" iratokat ezután már nem adtak ki a káptalanok, a régieket viszont továbbra is elkülönítve (országos levéltárnak nevezve) tárolták, kezelésüket a későbbiekben is állami törvények szabályozták. A káptalani magán- és hiteleshelyi levéltárak őrzőhelye továbbra is a templomok épülete maradt, innen általában csak a 20. század második felében költöztették ki őket. Az első világháború utáni területi változások természetesen az egyházszervezetet is nagymértékben érintették. Igen jelentős mennyiségű egyházi levéltári anyag került külföldre, a politikai határok által szétvágott egyházmegyék esetében az utódállamok között általában nem (vagy csak igen kis mennyiségben) történt iratcsere. A két világháború között az egyházi levéltárak számára már az iratbőség okozott gondot. Elhamarkodott selejtezések is előfordultak, elsősorban a gazdasági levéltárak esetében, amelyeket általában külön épületekben, a jószágkormányzóságokon őriztek. 1925-ben a veszprémi püspöki jószágigazgatóságon selejtezték ki a régi, értéktelennek vélt gazdasági iratokat, amelyek egy része később a veszprémi múzeumba és a Magyar Nemzeti Múzeumba került. (Ugyanezen idő alatt egyébként a veszprémi megyeházán is selejtezés történt, amelynek régi közgyűlési iratok, törökkori oklevelek és adóösszeírások estek áldozatul.) 1932-ben a Magyar Minerva évkönyve adott elsőként átfogó képet Magyarország jelenlegi határai között a katolikus egyházi levéltárakról (számos egyéb gyűjtemény mellett), intézményenként ismertetve azokat. Püspöki (érseki) és káptalani (főkáptalani) levéltárak ekkor a következő városokban voltak: Eger, Esztergom, Győr, Kalocsa, Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Vác, Veszprém. Egyetlen társaskáptalani levéltár működött; Sopronban. Igen magas volt a szerzetesi levéltárak száma: a ferencesek 21, a piaristák hét, a kapucinusok és bencések négy-négy, a domonkosok három, a premontreiek, minoriták, karmeliták, irgalmasok, ciszterciek két-két, a szerviták egy intézményt tartottak fenn. Az adatokat áttekintve és a mai helyzettel összehasonlítva — a püspöki-, káptalani levéltárak iratanyaga megmaradt, sőt gyarapodott is, míg a szerzetesi levéltárak száma ötvenről hatra (!) csökkent — különösen a szerzetesi levéltárak elvesztését sajnálhatjuk. Ez az összehasonlítás tulajdonképpen már átvezet bennünket a második világháború után történtekhez. 1945 tavaszán háborús károk érték a dunántúli levéltárak zömét; Sopronban, Szombathelyen, Esztergomban, Pécsett és Veszprémben. Az első két esetben káptalani levéltárakat, míg a többinél a jószágkormányzóságok gazdasági iratait érte bombatalálat. A következő jelentős esemény a levéltárak életében az 1947-ben elfogadott, levéltárakról szóló XXI. te, amelynek értelmében a katolikus egyházi levéltárak közérdekű magánlevéltáraknak minősültek. A törvény először írta elő a szakfelügyeletet az egyházi levéltárak területén, végrehajtására azonban a politikai változások miatt nem került sor. Az 1950. évi XXIX. tvr. megszüntette a káptalanok és konventek hiteleshelyi levéltárait és elrendelte, hogy anyagukat a kerületi állami levéltárak vegyék át. (A hiteleshelyi levéltárak átvétele azonban a gyakorlatban általában késett, csak az 1960-as, 1970-es években valósult meg.) Az egyházi levéltárakat nemzeti érdekű magánlevéltáraknak nyilvánították. A szerzetesrendek feloszlatása után — néhány kivétellel — a szerzetesi levéltárak is megszűntek, anyaguk zöme az államosításokkal kapcsolatos zűrzavarban elkallódott, kisebb részüket sikerült a szerzeteseknek, esetleg a területileg illetékes állami levéltáraknak begyűjteniük. 1951 tavaszán a Levéltárak Országos Köz54