Levéltári Szemle, 54. (2004)
Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - Glück Jenő: A gyulafehérvári izraelita hitközség története / 34–44. o.
GLÜCK JENŐ A GYULAFEHÉRVÁRI IZRAELITA HITKÖZSÉG TÖRTÉNETE Gyulafehérváron található a történelmi Erdély legrégibb, máig folyamatosan működő izraelita hitközsége. A középkorban időnként felbukkanó zsidó kereskedők nyomán a 16. század végén tartósabb céllal érkeztek családok a fejedelemség fővárosába. Jelenlétükre egy 159l-re utaló lengyelországi ítélet utal, amely felülbírálta a gyulafehérvári izraelita vallási törvényszék (bet-din) határozatát. Igaz, egyesek kétségbe vonják ennek az adatnak a hitelességét, viszont egy 1595. évi forrás már bizonyítja jelenlétüket. Ekkor ugyanis a Spanyolországból kiűzött, török alattvalóvá vált és Erdélybe került szefárd zsidókat a Portával szembeforduló Báthory Zsigmond fejedelem pogrommal sújtotta. Tartós megtelepedésük Bethlen Gábor fejedelem (1613-1629) engedélyéhez kapcsolódik, aki a fővárosban biztosította lakhatásukat a kereskedelmi forgalom élénkítése céljából. A szervezetüket képező „compania" az 1848-49. évi forradalomig élt, és jogilag magába foglalta a fejedelemségben fokozatosan terebélyesedő zsidó lakosságot. Soraikat nem csak további szefárdok megtelepedése növelte, hanem 1700 után nyugatról askenáz zsidók érkeztek, elsősorban Cseh- és Morvaországból, majd elkezdődött a galíciaiak bevándorlása is. így a gyulafehérvári zsidóság kétnyelvűvé vált a szefárdok a ladinót, az askenázok pedig a jiddist beszélték. A hitközségi szervezet kiépülését tükrözi temetőjük létrehozása (1637), a zsinagóga működéséről pedig 1656ban értesülünk. A 17. század folyamán fejedelmi alárendeltségben élő „compania" a törökök Magyarországról történő kiűzése után (1688) hányatott éveket élt meg. Végül 1720 után az egykori fejedelmi palotával és uradalommal együtt a gyulafehérvári Zsidó utca lakói is az újjáalakult római katolikus püspökség joghatósága alá kerültek, valamiféle hűbéri viszony keretében. Évenkénti pénzbeli kötelezettséggel tartoztak a püspöknek, ami gazdasági helyzetük és létszámuk növekedésével együtt emelkedett. A 18. század folyamán növekedett a gyulafehérvári magisztrátus vezette városrészbe települő zsidók száma is. Az erdélyi zsidóság egészének jogállását fokozatosan rendezték, és ennek keretében került sor 1754-ben az országos főrabbi állás megszervezésére, amelynek joghatósága vallási téren az egész erdélyi fejedelemségre kiterjedt. Működése ténylegesen 1868-ig tartott, amikor a magyarországi országos izraelita kongresszus új alapokra helyezte a hitközségek tevékenységét. A főrabbi hatáskörébe tartozott a hitközségek ellenőrzése, a személyzet kinevezése, valamint a vallási és iskolai szolgálat irányítása. Megválasztását esetenként a Gubernium által megállapított feltételek mellett a helyi hitközségi tagok vagy az egész Erdélyből érkező megbízottak határozták el. Az 1848. évi forradalom győzelme után összeülő kolozsvári országgyűlés által elfogadott intézkedések nyomán megszűnt a hűbéri jogviszony a püspökség és a hitközség között. Az újonnan megválasztott magyar országgyűlés intézkedést fogadott el a püspök joghatóságának megszűnéséről a főrabbinátussal szemben. Habár ez a határozat a szabadságharc megindulása miatt nem kapott királyi szentesítést, a püspök a továbbiakban már nem élt korábbi jogaival. Igaz, 1858-1860-ban iskola-felügyelői jogokat gyakorolt az erdélyi zsidó iskolák felett, ez azonban állami megbízás keretében történt. 34
