Levéltári Szemle, 54. (2004)

Levéltári Szemle, 54. (2004) 2. szám - Gerics József–Ladányi Erzsébet: Királyeszmény–Szent István–Európa (Szent István királlyá avatási szertartásának honi jelentősége és európai háttere) / 3–14. o.

niillik a szent kormányzat jelvényeit), ami a király méltósága, sőt kötelessége, akkor ezt nem világi ember keze adja, hanem főpap megszentelt keze (manus sanctificata presulis). [...]" ,,[A felkenő főpap] szavai Krisztus méltóságát (honor Christi) adják neki, hogy a népek szolgálják, hogy imádásban részesítsék (adoretur), hogy ura legyen atyafiainak, tudniillik az Isten fiainak (ut sit dominus fratrum suorum, filiorum videlicet Dei) s hajoljanak meg előtte anyjának, tudniillik az anyaszentegyháznak a fiai. [.. .]

28 „Jog szerint tehát senki sem állítható föléje annak, akit ilyen és ekkora nagy áldások áldanak meg, ilyen és ekkora szentségek szentelnek fel, és részesítenek istenülésben, mivel senkit nem áld meg több vagy jobb áldás, senkit több és nagyobb szentség nem szentel fel és nem istenít meg, sőt ennyi sem és egyenlő sem, s ezáltal még csak nem is hasonlítható hozzá senki. [...] Amiért is nem nevezhető világinak, mert felkentje az Úrnak, mert a kegyelem által isten, mivel az anyaszentegyház legfőbb kormányzója, legfőbb pásztora, mestere, védője és tanítója (quia per gratiam deus est, quia sumus rector est, quia pastor et magister et defensor et instructor sancte ecclesie sumus est), minthogy testvéreinek ura, mindenkinek imádnia kell öt (adorandus), mert a legfőbb és fejedelem-püspök. Amiatt sem mondható [a király] rangban kisebbnek a püspöknél, mert püspök szenteli fel, mivel többnyire úgy történik, hogy a kisebb rangúak szentelik fel a nagyobb rangút, az alsóbbak a fentebb valót, miként a bíborosok a pápát, az érseket meg egyháztartományának püspökei. Ez pedig azért történik, mert a felszentelésnek nem ők [a főpapok] az alapitói (auctores consecrationis), hanem kiszolgaltától (ministri). A szentség Isten műve (Deus operatur sacramentum), ők [afőpapokj csak szolgálatot teljesítenek. Akinek tehát Isten akarja, nagyobb szentséget (maiora sacramenta) adományoz, s akinek akarja, kisebbet (minora). [...]. Ji pápa úrnak se legyen sérelmére abban semmi, amit a királyról mondtunk, mert annyira ő is legfőbb püspök, mint a király az." [...] 9 „A király feladata: áldozni, és áldozatot bemutatni lélekben (sacrificare et immolare in spiritu)", „a pap feladata áldozatot bemutatni a szentség látható szertartása szerint (offerre iuxta ritum visibile sacramenti)"

10 A Normann (York-i) Anonymus 1100 körüli traktátusaival a magyarországi megismerkedés, illetve foglalkozás magyarázatát az ún. Egbert-szertartásrend adhatja. Ezt Szent István királlyá avatásán nagy valószínűséggel, Salamon koronázásán kétségtelenül alkalmazták. Az említett ordo szigeti eredete bizonyos, kapcsolatai az ottani királyavató szertartásokkal nem vitathatók. Tanulmányunk az ordo jellegzetes kifejezésének, az avatandó királyt jelölő „főpapfejedelem (praesul princeps)"-nek a szigeti szertartásokban való előfordulásait és szinonimáit törekedett legalább vázlatosan ismertetni. Ezeknek a szertartási szövegeknek és a hátterükül szolgáló fejtegetéseknek a bemutatásával az akkori teológiai gondolkodásnak azokat a mozzanatait igyekeztünk az olvasó közelébe hozni, amelyek a királyavatás és püspökszentelés szoros rokon vonatkozásainak számítottak. Ezenkívül fontos alapozásul is szolgáltak az egyébként szigorú reformer Petrus Damiani (t 1072) régies hangzású álláspontjához: „A királyokat és főpapokat isteneknek és felkenteknek nevezve találhatjuk az elnyert szolgálat szentsége következtében. (Reges et sacerdotes dii et christi dici PELLENS, K.: i. m. 159-160. Az Egbert-szövegében is feltalálható kifejezések! PELLENS, K.: i. m. 161. PELLENS, K.: i. m. 132. 11