Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - JELENTÉSEK, BESZÁMOLÓK - Böőr László–Katona Csaba: Beszámoló a Levéltári Szemle elmúlt három évéről / 74–76. o.
közzé (a millennium alkalmából az 1001-ben datált pannonhalmi alapítólevél kihajtható fotóját). Az elmúlt év folyamán kibővült szerzői kör még inkább kitágult: összesen 25 intézmény (ebből 14 levéltár) 60 munkatársa publikált az LSz 2001. évfolyamában. A 2002. évi évfolyam Ebben az évben problémák merültek fel az NKA-tól kapott támogatás összegével kapcsolatosan: az elnyert 3,1 millió forintos támogatás nem csak a beadott igényhez (5 468 e forint) képest volt kevesebb, hanem a 2000. évi megadottnál is, amely 3,95 millió forint volt. Ennek következtében a LSz szerkesztősége egységesen úgy foglalt állást, hogy amennyiben az ősz folyamán az NKA nem ír ki olyan pótpályázatot, amelynek révén a LSz ktg.vetése egyensúlyba kerülne, akkor — biztosítandó a megjelenést — az év folyamán lemond szerkesztői honoráriumairól (az első számé már kiutalásra került, így három szám honoráriumáról van szó). Ez a lépés, valamint a Palatia Nyomda és Kiadó rugalmassága biztosította, hogy a LSz az év folyamán is a szokott terjedelemben és nyomdai színvonalon jelenjen meg. Ez évben színes melléklet megjelentetésére csupán támogató bevonásával kerülhetett sor — jelentős késéssel. Az összeg nagyságából adódóan az erre az évre tervezett egyetlen változtatás — olvasószerkesztő bevonása a munkálatokba — nem valósult meg. (Ez utóbbi azért lett volna fontos, mert e munkálatok teendőit —alkalmilag — a MOL munkatársai látták el. Mivel a felelős szerkesztő látja el a technikai szerkesztői, tördelői feladatokat is, ez fokozott odafigyelést — önálló munkát — igényel. A Levéltári Szemle szerzői köre az év folyamán — a nehézségek ellenére — tovább bővült. A négy számban összesen 32 intézmény (ebből 23 levéltár, közülük 3 külföldi) 64 munkatársa publikált a LSz-ben 2002 folyamán. Ami 2003-ban várható Az NKA a LSz 2003. évfolyamának kiadásához szerencsére a tavalyinál magasabb összeget, 3,6 millió forintot ítélt meg. Ez az összeg lehetővé teszi azt, hogy némi megszorítás árán — 1.: TAKÁCS EDIT: A Magyar Levéltárosok Egyesülete két választmányi ülése. LSz, 52. (2002) 4. sz. 80. — a lap megjelenése az év folyamán biztosított legyen az elmúlt években megszokott keretekhez híven. Böőr László-Katona Csaba 76