Levéltári Szemle, 53. (2003)

Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - MÉRLEG - K. Német András: Fenyvesi László: Tolna megye középkori történetéhez kapcsolódó oklevelek regesztái. Szerkesztette Dobos Gyula. (Tolna megyei levéltári füzetek. Tanulmányok 8.) Szekszárd, 2000. / 48–52. o.

megyére vonatkozó információt az egész országra érvényes törvények és rendelkezések közlése sem (623.: „mely kiterjed az ország összes vármegyéjére, így Tolna megyére'", 633-634.), ezek a köztörténetből különben is ismertek. Ozorai Pipo társadalmi helyzetéből és tisztségeiből adódóan rengeteg oklevélben feltűnik méltóságsorban (442., 465.), relációs jegyzetben (443., 497., 578.), oklevél kiadójaként (451.) vagy más megyei birtokosként. Említéseinek összegyűjtése életrajzának, birtokainak stb. feldolgozása kapcsán jogos lett volna, így azonban csak a kötet terjedelmét növeli. Ugyanez vonatkozik a Tolna megyei főurak közvetítésére — általában nem megyei ügyben — kiadott oklevelekre (relációs jegyzet Tamási Henrikről: 651., Dombai Lászlóról: 725.), a mindenkori tolnai ispán (76-78.), Tolnai Máté pannonhalmi apát (1077.), a megyében a középkorban birtokló nagy számú megyei (539.) és megyén kívüli (pl. Hench fia János fia Miklós: 162., 196.; Lackfiak: 389.; Nánai Kompolt István: 518-519., 522., 524-525., 527-528., 530., 546.) származású birtokos említéseire. Érthető lenne ezen adatok „kicsemegézése", amennyiben minden, a megyére vonatkozó „valódi" (birtoklástörténeti, topográfiai, gazdasági, társadalomtörténeti stb.) információt hordozó oklevél kiadott lenne; ez az optimális helyzet azonban előreláthatólag még évtizedeket várat magára. A 93. regeszta a nyúlszigeti apácák, a 127., 142., 210. a fehérvári keresztesek minden magyarországi birtokáról, illetve népéről beszél; ezeket a diplomákat sem indokolt egy megyére vonatkozó forrásgyűjteményben közölni, hiszen ennek alapján ezeket az okleveleket bármilyen terület oklevéltárában közreadhatnánk, illetve az adott birtokosok összes olyan oklevelét felvehetnénk a kötetbe, amely általánosságban beszél birtokaikról. Könnyen belátható, hogy mindkét megoldás kezelhetetlenné tenné a kötetet, és a munka éppen a címében is szereplő értelmét veszítené el, nevezetesen azt, hogy a terület történetét konkrétan, nem pedig általánosságban bemutató forrásokat közöl. Nem sajnálhatjuk eléggé, hogy a határjárások közlése csak a határpontok felsorolására szorítkozott. A terjedelmet nem feszítette volna szét az irányok és az esetleges távolságadatok közlése sem. Csupán esztétikai szempontból lett volna kívánatos a latin nyelvű szövegek dőlt betűs közlése. Elszórt szavak esetében ez nem így történt, ellenben néhány esetben — érthetetlenül — az oklevél intitulatioját szedték így (561., 1033.). Szintén a szerkesztést „dicséri" néhány egyéb hiba: a 209., 211. regesztában I. Lajos király számjelzését a számítógép sorszámozásként értékelte és automatikusan behúzást alkalmazott, amelynek nem történt meg a javítása; a nagyszámú, javítatlan, apró elírásra nem térek ki. Végezetül nem mehetünk el szó nélkül néhány olyan dolog mellett, amelyek nem megszokottak tudományos munkákban. A 259. regeszta után érthetetlen módon, mindenféle megjegyzés nélkül ott olvashatjuk zárójelben a Szakály Ferenc által ugyanarról az oklevélről készített kivonat teljes szövegét; az eljárás a kötetben sem előbb, sem később nem tűnik fel újra. Az 1490. évi csontmezei csatáról szóló 904. oklevél után a szerző az olvasó figyelmébe ajánlja az általa „múzeumi folyóiratnak" nevezett — valójában akkoriban a Tolna Megyei Tanács V. B. Művelődési Osztálya, ma pedig a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal által kiadott, „tudományos és művészeti szemle" minősítést hordozó — Dunatáj c. lapban megjelent cikksorozatát, amely az ismertetett oklevelet is tartalmazza. Könnyen belátható, hogy az efféle önkényes válogatást semmi sem indokolja. 51