Levéltári Szemle, 53. (2003)
Levéltári Szemle, 53. (2003) 1. szám - KILÁTÓ - Sipos András: A Marseille-ben rendezett XXXVI. Nemzetközi Levéltári Kerekasztal Konferencia / 41–45. o.
A MARSEILLE-BEN RENDEZETT XXXVI. NEMZETKÖZI LEVÉLTÁRI KEREKASZTAL KONFERENCIA A Nemzetközi Levéltári Kerekasztal Konferencia (CITRA) a világ levéltárügyének évenkénti „csúcstalálkozójának" szerepét hivatott betölteni: az országos levéltárak és az országos szakmai egyesületek, valamint a Nemzetközi Levéltári Tanács (ICA/CIA) szekcióinak és bizottságainak vezetői vesznek részt rajta. A 2001-2003. évi összejövetelek kerettémája a levéltár és társadalom kapcsolata. „Milyen képet alkot a társadalom a levéltárakról?'''' — ez volt a Marseille-ban 2002. november 13-16. között megrendezett 36. CITRA központi kérdése. A diszkusszió abból az ellentmondásból indult ki, hogy miközben a levéltárak már nem csupán iratőrző helyek, hanem a modern „információ-menedzsment" fontos láncszemei, a szolgáltatásaik iránti társadalmi igény határozottan nő, szerepük nem tudatosul a szélesebb közvélemény és a döntéshozók körében. Mint Pierre Nóra francia történészprofesszor bevezető előadásában rámutatott: a levéltár fogalma hagyományosan a használati értéküket elvesztő dokumentumokat öleli fel, ezért mindmáig összekapcsolódik a „haszontalanság" képzetével. Ennek súlyos következményei vannak: a levéltárak hátrányba kerülnek az erőforrásokért folyó versenyben, de alapfunkcióiknak is csak úgy tudnak megfelelni, ha az iratképzők és a felhasználók — a társadalom „emlékezetének" fenntartására irányuló feladatukat megértve — partnernek tekintik őket. A konferencia előadásainak első csoportja azt igyekezett körüljárni, hogy ténylegesen milyen kép él a levéltárakról a szélesebb közvélemény, a használók, a fenntartók és döntéshozók körében, kitérve arra is, hogy maguk a levéltárosok hogyan viszonyulnak szakmájukhoz. A második ülésszak a levéltárakkal szemben megfogalmazódó igényekre koncentrált és arra, hogyan lehet a levéltárakhoz vonzani az ennek megfelelni tudó szakembergárdát. Ezt követően kerültek terítékre azok a módszerek, amelyek révén a levéltárak javíthatják, illetve új szintre emelhetik kapcsolatukat az iratképzőkkel, tudatosíthatják létüket és jelentőségüket a közvéleménnyel, szélesíthetik az aktív és a szolgáltatásokkal elégedett felhasználók körét. Közel nyolcvan ország levéltárosainak jelenléte lehetőséget nyújtott arra, hogy a legkülönbözőbb kulturális háttérrel és intézményi környezetben szerzett tapasztalatok kerüljenek felszínre. Mivel valamennyi levéltáros mindennapi munkáját és a szakma jövőjét mélyen érintő kérdésekről volt szó, aktív részvétel és élénk vita jellemezte az ülések többségét. Pierre Nóra a levéltárügy fejlődéstörténetének három fő korszakát különítette el: az elsőt az jellemezte, hogy szinte kizárólagos volt a jogbiztosító funkció és a fenntartó érdekeinek szolgálata; ezt követte a „dokumentáció kora!', amikor a történeti kutatás szolgálata került középpontba. Napjainkban a levéltárak a „társadalom memóriájának" alapintézményeivé válnak, amelyekre nem egyszerűen az illetékességi körükbe utalt meghatározott dokumentum-együttesek megőrzésének, hanem a kollektív emlékezet fenntartásának és karbantartásának felelőssége hárul. Ez, a korábbi marginális szereppel szemben, aktív és kezdeményező fellépést, széles körű jelenlétet igényel. Az új korszak egyik legfőbb jellemzője, hogy viszonylagossá válnak az „élő" és a „holt" anyag közötti határok. A bevezető előadás e gondolati csomópontjai megadták a tanácskozás alaphangját. 41
